2024. március 29., péntek

Százötven év zene

Az ország legrégebbi zeneiskolájának rövid története

Százötven évvel ezelőtt, 1868. augusztus 28-án a szabadkai városi közgyűlés egyhangúlag elfogadta a zeneiskola létrehozására vonatkozó korábban benyújtott ajánlatot, s négy évre szerződtették Allaga Gézát a gordonka és a nagybőgő, Souschek Vincét a hegedű és Barbaro Leonhardot az ének tanítására, évi 300-300 forint fizetéssel. Az ajánlatot beterjesztő közoktatásügyi bizottmány a zeneiskola megalapításával járó előnyök közül a következőket emelte ki: ,,Nemesbítené és fokozná a zene iránti érzéket, fejlesztené a szép iránti fogékonyságot, mi által nagy befolyással lenne az a város közmívelődésére is; alkalmat nyújtana szegényebb szülőknek gyermekeiket a zene több ágában alaposan kiképeztetni; öntudatra és kedvre a sok szunnyadó s bizonyára kiválóbb tehetséget, és végül ami a legfőbb tekintetbe jő: ezáltal elérhető az, hogy a városi zenekar létszámát nem mint eddig, folyton emelni, hanem 3-4 év múlva jelentékenyen lejjebb szállítani lehetne, helyeiket a zenedéből kikerült derék műkedvelőkkel töltvén be.”

A zeneiskola, pontosabban: a városi zeneiskola tehát 1868 októberében (valószínűleg 16-án) megnyithatta kapuit. Meg is nyitotta volna, ha lettek volna, ám nemcsak kapui nem voltak, de még csak saját épülete sem. Az énekesek a felsőfokú leányiskolában, a hangszeresek pedig a gimnáziumban kaptak egy-egy tantermet. Az új intézmény irányításával id. Frankl Istvánt, a gimnázium igazgatóját bízták meg.

A kezdeti nehézségek ellenére 1872 júniusában sor került a növendékek első generációjának diplomakoncertjére, s újabb két év elteltével a fúvós tanszak is megnyílt a zenedében. Ekkor született az a megoldás, hogy a Szent Teréz-templomban szétválasztották a kántori és a karnagyi teendőket, s a karnagy – a regens chori – attól kezdve egyben a zeneiskolát is igazgatta, miáltal szorosabb kapcsolat jött létre az egyház és a zenede között.

A diákok számáról legkorábban 1875-ből vannak adataink, ekkor 29 énekes, 18 hegedűs, 15 brácsás és gordonkás, valamint 5 réz- és 4 fafúvós, tehát összesen 71 diák iratkozott be a zeneiskolába.  Ki lehetett zenedés? Bárki, aki a nyolcadik életévét betöltötte, és már tudott valamelyest írni, olvasni és számolni. Egyedül a kiválóan tehetséges gyerekeket vették fel ennél korábban.

Az első, zeneakadémiai diplomával rendelkező tanár Gaál Ferenc volt, aki 1882-től korán bekövetkezett haláláig állt a zeneiskola élén. Neki köszönhető, hogy 1890-ben végre megnyílt a várva várt zongora tanszak. Az iskola első zongoratanára is ő volt. Gaál egyébként kitűnően zongorázott, külföldön is koncertezett, és kompozíciói is népszerűek voltak. A legtehetségesebb tanítványokat Budapestre hordta vizsgázni.

A 46 évesen elhunyt Gaált az igazgatói székben egy másik, ugyancsak országos hírű zeneszerző és zongoraművész, Lányi Ernő követte 1907-ben. Ő mindössze egy évvel volt fiatalabb Gaálnál, de jelentős pedagógiai, szervezői és karnagyi tapasztalattal rendelkezett, amit korábbi munkahelyein, Bécsben, Budapesten, Kolozsvárott, Egerben, Miskolcon stb. szerzett. A zeneakadémiát, természetesen, ő is az ország fővárosában, Budapesten végezte, mint korábban Gaál.

Lányi mint regens chori és iskolaigazgató rengeteget tett Szabadkáért: megreformálta a zeneiskolát, megerősítette a templomi ének- és zenekart, átvette a Dalegyesület vezetését, és megalapította a Szabadkai Filharmóniát, amellyel az első koncertet 1908. február 12-én tartotta meg. Ezzel a zenekarral a későbbiek során számos kül- és belföldi művész, többek között Bartók Béla és Pablo Casals is közreműködött. Lányi a zeneiskolában könyv- és kottatárat hozott létre, új hangszereket szerzett be, és a tanári kart is igyekezett a legjobb pedagógusokkal kiegészíteni. Különösen a hegedűsökkel volt szerencséje: ekkor került Szabadkára Koller Ferenc, majd Rados Dezső, akik hosszú időre megalapozták a vonós tanszak jó hírét. Lányi az iskola tantervét összehangolta a budapesti zeneakadémia tantervével, s a megemelt tandíjak ellenére is évről évre nőtt az érdeklődés a zeneiskola iránt. 1917-ben csak a zongoraszakra majd háromszázan jelentkeztek! A zongorát meg a zeneelméletet Lányi tanította, s ő foglalkozott az iskolakórussal is. Az alsó tagozat ekkor már három-, a felső pedig négyéves volt.

Lányi számos neves művészt hívott meg Szabadkára, s ő maga is rendszeresen hangversenyezett: elsősorban zongorakíséretként volt keresett. De a legnagyobb sikert kórusműveivel aratta, amelyeket az ország szinte valamennyi énekkara repertoárján tartott. Ugyancsak Lányi érdeme, hogy a zeneiskola végre saját otthonra lelt: 1914 tavaszán költözött be a Strossmayer (akkor Eötvös) utcai épületbe, és itt található ma is.

1919 őszén Cvetko Manojlović került a zeneiskola élére. Ő volt az intézmény első szabadkai születésű igazgatója, aki zenei tanulmányait szülővárosában kezdte el, majd Lipcsében végezte el. Kitűnően zongorázott, s így nem csoda, hogy őt tették meg a Belgrádban 1899-ben megnyílt első szerb zeneiskola zongoratanárává. Egyébként Stevan Mokranjac és Stanislav Binički mellett ő volt egyike e zeneiskola megalapítóinak.

Az alsófokú tagozat ekkor már négy, a felső pedig hat évig tartott, s a beiratkozottak száma is egyre nőtt. Az 1922/23-as tanévben például a 398 tanuló (238 leány és 160 fiú) közül 312 zongorát, 93 hegedűt és brácsát, 26 szólóéneket és 9 összhangzattant (azaz zeneelméletet) tanult. A nagy gazdasági világválság következtében a jelentkezők száma drasztikusan visszaesett, úgyhogy már-már a bezárás veszélye fenyegette a zeneiskolát, ez azonban mégsem történt meg.

A két háború közötti időben több olyan muzsikus került ki a szabadkai zeneiskolából, akik jelentős szerepet játszottak a későbbi Jugoszlávia zenei életében: Szegedi Sándor, Pap Lajos, Milan Dimitrijević – hegedűművészek, Krombholc Károly, Milkó Pataki Cora, Pálfi László – zongoraművészek, Dušan Miladinović – karmester, és mások.

A második világháború alatt az anyaországból küldtek tanárokat a zeneiskolába. Az igazgatói posztot Szemlér István hegedűművész töltötte be, aki a budapesti zeneakadémián végezte el a tanulmányait. A tanítás a Magyarországon érvényes tanterv szerint folyt. Ekkor nyílt meg először a zeneóvoda.

A háború utáni években egy ideig balettet is tanítottak a zeneiskolában, és színészi studió is működött az iskola keretében. Ennek köszönhetően az akkor nyolcvanéves intézmény növendékei 1948. március 31-én Zajc Nikola Šubić Zrinski c. operáját majdnem teljes egészében előadták.

Intenzív hangversenyélet folyt a városban, a zenei események központja a zeneiskola volt, a koncertek jelentős részét a zenede szervezésében, annak dísztermében tartották meg. Néhány évig még a Szabadkai Filharmónia is a zeneiskola szárnyai alatt működött.

Az iskola igazgatója majd két évtizeden át (1947–1966) Milkó Cora kiváló zongoraművésznő volt.

Aztán megfordult a helyzet: most az alsófokú iskola lett hat-, a középfokú pedig négyéves. Jelentős lépésnek számít, hogy még a negyvenes évek végén a középiskola két ágra szakadt: a hangszeres szakok mellett megnyílt az elméleti tanszak, amely nagyon fontos feladatot látott el: innen kerültek ki az általános iskolákban éneket/zenét tanító pedagógusok. Az ének, a zongora, a gitár és a zenekari hangszerek mellé újabb hangszerek sorakoztak fel: a tamburát meg a harmonikát az elsők között vezették be a szabadkai zeneiskolában.

Az elmúlt évtizedekben –  a többi iskolához hasonlóan – számos reformot ért meg a zeneiskola, s ezek közül nem mindegyik hatott kedvezően a tanításra, de a magyar mint oktatási nyelv bevezetését a magyar anyanyelvű fiatalok örömmel fogadták. Ebben az iskolában a tanítás ma is két nyelven folyik: szerbül és magyarul.

Az igazgatói székben hosszabb ideig ült: Peić Josip (1968–1975), Sándor Géza (1975–1979), Balázs Piri István (1979–2003), Antal István (2004–2013) és Barlai Edit (2012–2017). Jelenleg Dragana Nikolić áll a tanintézet élén. Az ő érdemük többek között, hogy a tanítás az iskolaépület négy szintjén – a pincétől a padlásig – egészséges körülmények között folyhat. A szabadkai zeneiskola már ötéves kortól várja a zenét megismerni vágyó gyermekeket. Az iskola felszereltsége – hangszerek, kották stb. –  tökéletesen megfelel a kor követelményeinek.

A hangszerválasztási lehetőség állandóan bővül: ma már jazz-zene, jazzéneklés is tanulható a zenedében. Egyházzenét is egyedül a szabadkai zeneiskolában lehet/lehetett tanulni. Hasonló a helyzet a népzenével is.

A minduntalan felmerülő kisebb-nagyobb nehézségek ellenére Szabadkán színvonalas zeneoktatás folyik, erről a versenyekről hazahozott díjak is tanúskodnak. Egykori szabadkai zenedéssel a világ minden táján találkozhatunk, ki a komoly-, ki pedig a könnyűzene terén jeleskedik. Hosszú lenne a lista, ha csak a legsikeresebbek nevét is megpróbálnánk felsorolni.

Hatalmas utat tett meg ez az iskola az elmúlt 150 év alatt, s reméljük, hogy a város meg a tartomány mindenkori vezetőségének támogatásával még sokáig eleget tehet nemes feladatának, és nemcsak művészeket, hanem zenetanárokat, sőt zenekedvelőket, zeneértőket is ad a városnak – a világnak. Büszkék lehetünk rá, hiszen ez az ország legrégebbi zeneiskolája.

 Kívánjunk hát neki boldog születésnapot!