2024. március 29., péntek

Juncker: Orbánnak nincs többé helye a Néppártban

Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban (EPP) – szögezte le a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke.

„Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban. Ezt megmondtam az (EPP) salzburgi csúcstalálkozóján (szeptember 20-án). Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul. Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját” – fogalmazott a luxemburgi politikus.

A Le Monde azon kérdésre, hogy nem a kvótakérdés miatt vált-e feszültté a viszony a kelet-európai országokkal, Jean-Claude Juncker emlékeztetett: a kvótákat az uniós belügyminiszterek 2015 szeptemberében elfogadták. A problémát szerinte inkább a szolidaritás definíciója okozza.

„Azt javasoltam a magyaroknak, a cseheknek, a lengyeleknek és másoknak is, hogy legalább a kísérő nélküli, szülők és családok nélküli gyerekeket fogadják be. Botrányosnak találom, ha visszautasítják őket, amikor van hely Európában arra, hogy megvédjük őket”– mondta az Európai Bizottság elnöke.

„A teljes elutasítás a menekültekkel szemben és azok az ártalmas szólamok, hogy az európaiak egy iszlám invázióval állnak szemben, nem elfogadhatók” – szögezte le.