2024. április 19., péntek

Küzdelem a jogsérelmek védelméért

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a Kárpát-medencei magyar jogsegélyszolgálat hat évéről a Magyar Szónak

A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2012 tavaszán abból a célból jött létre Budapesten, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, és térítésmentesen felvállalja a Kárpát-medencei magyar jogsegélyszolgálat működését a külhoni magyarságot ért jogsérelmek elleni hatékony küzdelemben. Az eltelt hat esztendő alatt sok minden történt, folyamatos az építkezés. Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója két munkatársával háromnapos vajdasági körútja során Szabadkán, Óbecsén, Temerinben és Újvidéken járt. Ellátogatott a Magyar Szó újvidéki székházába, szerkesztőségünkbe is. A vele készült interjúban az igazgató úr az intézet létrehozásának indokoltságáról, a feladatkörökről és az elért eredményekről beszélt.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója (Ótos András felvétele)

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója (Ótos András felvétele)

– Ha arról kell beszámolnom, hogy mi célból indultunk és hova jutottunk el, kénytelen vagyok harminc évet visszaforgatni a történelem kerekén. A rendszerváltozások korszaka után itt, ebben a térségben többrétű társadalmi, politikai, gazdasági átalakulás volt. Mi az 1989/90-es években azt hittük, hogy ha majd kiterjed erre a térségre is az euroatlanti integráció, ha az EU és a NATO tagjai leszünk, akkor az elszakított területeken élő őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is jobbra fordul. Egy kicsit naivan abban bíztunk, hogy magától megoldódik ez a kérdés, s reménykedtünk, hogy jelentős segítséget kapunk a nemzetközi szervezetektől, mindenekelőtt az Európai Uniótól. Ez nem történt meg. Sőt, az ellenkezője volt jellemző. Nem kaptunk segítséget, inkább gátat, gáncsoskodást, és folyamatos harcot. Hamar rájöttünk arra, hogy társnemzeti státust nem kaphat meg minden határon túli magyarság. Csupán Horvátországban és Szlovéniában sikerült ezt elérni, azért, mert a kis létszámú magyarság a többségi nemzet szempontjából, úgymond, se nem oszt, se nem szoroz, nem tekintik biztonságpolitikai tényezőnek vagy az államrend ellen potenciálisan fellépő veszélynek.

A szlovéniai és a horvátországi magyarok tehát elnyerhették a társnemzeti státust. Mi történt a többivel?

– A elcsatolt országrészek közül – most Ausztriáról nem beszélünk, mert ott más módon rendezik a kérdést – Szerbia kivételével a többi esetben (Kárpátalja, Felvidék és Erdély) autonómiát még csak nem is emlegethetünk. Pedig csakis a teljes körű és tényleges autonómia tudja a magyarság sorsát oly mértékben megoldani, hogy a szülőföldön magyarként teljes életet élhessenek. Ennek az évtizednek az elején Magyarországon a parlamenti képviselők, politikusok rájöttek arra, hogy nem várhatunk addig, míg az autonómia megvalósul, ezért tűzoltómunkát kell folytatni. Ez azt jelentette, hogy a megélhetésért és a jogbiztonságért garantálnunk kellett a szülőföldön élő magyaroknak az európai szintű életvitelt. Nagyon sok minden történt ezen a téren a magyar kormányzat segítségével, mi pedig a jogbiztonság területén próbáltunk meghatározó szerepet játszani, ezért jött létre 2012 tavaszán a Kisebbségi Jogvédő Intézet. A cél az volt, hogy akit a magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt jogsérelem ért, az hathatós támogatást kapjon, mindez ne függjön attól, hogy van-e pénze vagy nincs ügyvédre, mert mi fizetjük az ügyvédek költségeit, és szakmailag támogatást nyújtunk. Arra szerződtünk, hogy a magyar ember a szülőföldjén emelt fővel járjon, és ne érhesse jogsérelem, vagy ha mégis, akkor kapjon jogorvoslatot. Alkalmazzuk ezt személyekre, csoportokra, intézményekre is.

Miként valósul meg a gyakorlatban a jogsegélyszolgálat biztosítása?

– Állandó jogsegélyszolgálati helyet működtetünk Kárpát-medence-szerte, jelenleg 17 helyen, itt, Vajdaságban Szabadkán, Óbecsén, Temerinben és Újvidéken. Az érintettek térítésmentesen kapnak tanácsot és jogi segítséget. Az állandó jogsegélyügyek mellett konkrét esetekre is kötünk szerződést a helyi ügyvédekkel és irodákkal, így egy-egy adott perben akár fel- vagy alperesként képviseljük a sérelmet szenvedett magyar embert. A létszám a segélyszolgálat terén változó, 15 és 20 között alakult az elmúlt években. Itt önöknél három állandó jogsegélyszolgálati helyünk van: Szabadka, Óbecse és Újvidék. Konkrétan együttműködünk az ügyvédekkel, de pl. a VaMaDiSz-szal is közvetlen kapcsolatunk van, támogatjuk őket a magyar nyelvű felvételi kérdésében, amiről elmondhatom, hogy sikertörténetként zárult.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaival (Ótos András felvétele)

A Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaival (Ótos András felvétele)

Hol adódik a legtöbb jogsérelmi kérdés?

–  A legtöbb gondunk Erdélyben van, ami részben a román sovinizmus következménye. Az utóbbi időben előretört Kárpátalja, azt hiszem, nem kell magyarázni, milyen okból kifolyólag. A Felvidéken kicsit a felszín alatt történnek a dolgok. Ott is sok a panasz és a probléma, de az az igazság, hogy az elcsatolt területen élő magyar nemzeti közösségek közül talán a felvidékieknek a megfélemlítettsége a leginkább követhető, és érezhető ma is a Beneš-dekrétumok hatása miatt.

Ki és hogyan fordulhat önökhöz a sérelmével?

– Itt szeretném kihasználni az alkalmat, hogy népszerűsítsem magunkat, mert azt tapasztaljuk, hogy részben kényelmességből vagy gyakrabban félelemből nem fordulnak hozzánk jogsegélyért a sértettek. Holott sok pert megnyertünk, szép sikerekről tudunk beszámolni. Ezért mindenkit arra biztatok, hogy legyen bátorsága hozzánk fordulni. Megköszönöm a Magyar Szónak a lehetőséget, hogy közzétehetjük a telefonszámunkat és az e-mail-címünket (+36 1 79 86 530, jogvedo.intezet@kji.hu), valamint www.kji.hu honlapcímünket.

A jogsegélynyújtáson kívül mivel foglalkozik még az intézet?

– Mi egy alapítványi háttérrel működő budapesti székhellyel tevékenykedő intézet vagyunk, van egy kuratórium, amelyik az alapvető kérdésekben dönt, pl. pályázatokról, együttműködésekről. Mindezt a honlapunkon meghirdetjük, és konkrét ügyekben folyamatosan lehet év közben bármikor jelentkezni. Ha valaki jogsegély-szolgáltatásra jelentkezne nálunk, legjobb, ha azt az előző év vége felé teszi, de a jövőre vonatkozó pályázatokat is érdemes folyamatosan kísérni a honlapunkon. Képzésre is jelentkezhetnek nálunk a külhoni magyar fiatal joghallgatók, mert minden évben nyári egyetemet tartunk az európai kisebbségvédelmi jogról a Kárpát-medencében, ahol elméleti és gyakorlati helyzetről előadásokat hallgathatnak, és tudományos konferenciákat szervezünk. Éppen jelenleg tartjuk a VERITAS Történelmi Kutatóintézettel közösen megszervezett Ingatlanok restitúciója és visszaállamosítás Erdélyben a jogállamiság és az uniós jog tükrében elnevezésű tanácskozásunkat, valamint november 22-étől 24-éig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében a szokásos évzáró konferenciánkat szervezzük meg, amelyre magyar és külföldi előadókat, neves professzorokat várunk, a kisebbségi jogról hallgathatnak előadást.

Az intézet hatéves fennállása óta milyen áttörésről, említésre méltó eredményről tudna beszámolni, ami külön büszkeséggel tölti el önöket?

– Örömmel tölt el, hogy vannak sikereink, amikre talán büszkék is lehetünk. Ez az egész csapatnak az érdeme, a partnereinkkel együtt, mert azért tudni kell, hogy a sikereinknek nem mi vagyunk a kovácsai Budapesten, hanem azok az együttműködő ügyvédek, civil szervezetek, akik a terepen harcolnak. Néhány példát említenék: a kolozsvári helységnévtáblától kezdve a marosvásárhelyi kétnyelvűség területén történt erőfeszítésen át a Wass Albert-féle szobor felállításáig. Ez utóbbi talán a legkülönlegesebb. Egy idősebb ember a kertjében helyezte el Wass Albert szobrát. A hatóság házkutatási paranccsal beállított hozzá, eltávolították a szobrot, és több ezer lej pénzbüntetésre ítélték. A nyakas bácsika ekkor a szoborról készült fényképet állította ki újra a kertjébe. A rendőrség ismét behatolt, elkobozták a fotót is, és újabb pénzbüntetés és per következett. Mi ezt sorra megnyertük. Szinte nevetségesen apró dolgok ezek, de felháborító, hogy milyen képtelen atrocitásnak van kitéve a magyarság Romániában. Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, élharcos a magyar jogok érvényesítése terén, az egyik legjobb partnerünk, főleg a nyelvhasználat vonatkozásában. Elindítottunk egy olyan programot, hogy kirakták a kétnyelvű utcanévtáblákat. Tudni kell, hogy a marosvásárhelyi városi tanács hozott egy határozatot, amelyben megszabta, hogy milyen módon lehet kétnyelvű táblát kiakasztani, milyen méretű, színű lehet, és milyen betűvel íródjon a felirat. Magyar emberek néhányan összefogtak, a szabályt betartva legyártották a táblákat, és kirakták ki-ki a saját háza falára, kerítésére. Mi történt ezután? Nehezen fogják elhinni, akik nem ebben az országban élnek. A hatóság leszedette a táblákat, és súlyos pénzbüntetést rótt ki több ezer lej értékben. Miért? A válasz az volt, hogy tiltott reklámtevékenység miatt. Számunkra legmegrázóbb volt a Beke István és Szőcs Zoltán ellen indított koncepciós per, amely a Ceausescu-időket idézi. Törvényességi óvást emelünk, és elmegyünk Strasbourgig, hogy bebizonyítsuk az igazukat. Az elképesztő román igazságszolgáltatás a másodfokú jogerős ítélet kihirdetése előtt megváltoztatta az egyik vádpontot, és ennek alapján 5-5 évre ítélték el a két fiatalembert oly módon, hogy a védelem nem kaphatott szót. Két módon reagálhattunk. Az egyik a törvényességi óvás Romániában a harmadik fokra, a másik Strasbourgban az alapvető emberi jogok védelme. A románok húzzák az időt, 30 napon belül az ítélet indoklását az ítélet hirdetése után meg kellett volna hozniuk. Július 4-én született meg az ítélet, azóta több 30 nap eltelt, de még mindig nem adták ki az ítéletet az indoklással. Addig nem lehet törvényességi óvást emelni, amíg ez nincs a kezünkben, és Strasbourgba se mehetünk.

A VAMADISZ magyar felvételi esetét bizonyára teljes sikernek tartja.

– Azt kell mondanom, hogy jogi szempontból a VAMADISZ által kiharcolt magyar nyelvű felvételi esete abszolút siker, viszont keserű szájízzel kell megállapítani, hogy később a szerb nyelvvizsga feltételét szabták meg a magyar hallgatók részére, s ez némi árnyékot vet az elért eredményre.

Melyik volt a legnagyobb küzdelmük?

– Számunkra a legmegfeszítettebb harc a Beneš-dekrétumok károsultjainak a védelme. Szlovákiában 2003-ban hoztak egy kárpótlási törvényt, amelyből kizárták azokat, akik az adott időszakban, tehát a 2000-es évektől, nem rendelkeznek szlovák állampolgársággal, és nincs állandó szlovákiai lakhelyük. Vitathatatlan, hogy a kitelepítettek és az elüldözött magyarok, németek, szlovákok ennek a feltételnek nem tesznek eleget. Az is nyilvánvaló, hogy ez leginkább a magyarokat érinti. Őket zárták ki egyértelműen a kárpótlási folyamatból. Brüsszelben többlépcsős és több évre visszamenő ez a mi küzdelmünk. Most ott tartunk, hogy az európai bizottság elismerte, hogy amit műveltek a szlovákok 2003-ban, az alapvető jogokat sért, viszont magukévá tették a pozsonyi kormány álláspontját, hogy olyan kevés embert érint ez az eset, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Több ezer nevet összegyűjtöttünk, értékes adatbázisunk van, amelyet elvittünk Brüsszelbe, és letettük a bizottság asztalára. Most ott tartunk, hogy egy semleges és általánosságra vonatkozó kérdést tett fel az Európai Parlamentben a mi megbízásunkból egy francia képviselő. A bizottságnak az volt a válasza, hogy alapvető emberi jogot sért és elfogadhatatlan a 2003-as szlovák törvény, de mivel kevés embert érint, nem foglalkoznak vele. Ott tartunk, hogy a bizottság nem tud jó választ adni, de azt nem akarja kimondani, hogy kötelességszegési eljárást indít Szlovákiával szemben, és azt sem hajlandó kimondani, hogy nekünk nincs igazunk. Időhúzás folyik. Miközben az európai ombudsmanhoz fordultunk, aki kicsikart egy ígéretet az Európai Bizottságtól, hogy október végéig megkapjuk a választ. Most ezt várjuk.