2024. március 29., péntek

Szerbiában a fiatal nők 92 százaléka szembesült már szexuális zaklatással

Szerbiában a 18 és 30 év közötti nők 92 százaléka szembesült már szexuális zaklatással, 14 százalékuk pedig annak minden formájával – olvasható az Autonóm Női Központ felmérésében

A több hónapon át tartó kutatás ennek formáit vizsgálta, illetve azt, hogy a fiatalok fel tudják-e ismerni a jelenséget.

Sanja Pavlović, a központ munkatársa kiemelte: a szexuális zaklatás Szerbiában csak tavalytól számít bűncselekménynek, amely pénzbírságot vagy fél évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után. Ide tartozik minden ezzel kapcsolatos megszégyenítő vagy félelmet keltő helyzet is – tette hozzá. Az illetékesek csak a kiskorúak esetében indítanak eljárást, a nagykorú nőknek viszont ilyen esetben ügyvédet kell fogadniuk.

A kutatásból egyebek között az is kiderül, hogy a fiatal férfiak 90 százaléka tudja felismerni a jelenséget.