2024. április 20., szombat

2018 perces foci

Ma éjfélig várják a csapatok jelentkezését

Harmadik alkalommal rendez amatőr kispályás futballtornát a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma október 20-án és 21-én Zentán a városi sportcsarnokban.

A 2018 perces foci elnevezésű rendezvényre olyan amatőr csapatok jelentkezését várják, amelyeknek tagjai éjszaka is rúgják majd a labdát, hiszen a futballtorna megállás nélkül 2018 percen keresztül fog zajlani, szimbolizálva azt az évet, amelyet írunk. Az esemény október 20-án reggel 9 órakor veszi kezdetét, és a tervek szerint egészen vasárnap 18.38-ig tart majd.

Az eddigi jelentkezők alapján azt már egészen bizonyosan tudni lehet, hogy a vajdasági településekről érkező csapatok mellett lesznek magyarországi és kárpátaljai együttesek is. A szervezők előzetes elképzelése szerint összesen 25 csapat mutathatja majd meg focitudását a tornán, ez a szám nagy érdeklődés esetén növelhető. A csapatok 5+1 felállásban lépnek pályára, mindegyik együttesnek legfeljebb 10 tagja lehet. A mérkőzések 2×10 percig fognak tartani, és a játékosok maguknak biztosítják a mezeket. A résztvevők életkora legalább 15 és legfeljebb 50 év kell, hogy legyen.

– Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jónak ígérkezik a program, sok vendégre számítunk. A kétnapos foci alatt viszont ezúttal már nemcsak a férfiaknak és azoknak a vállalkozó szellemű nőknek szeretnénk kedvezni, akik szívesen futballoznak, hanem azoknak a hölgyeknek és gyerekeknek is, akiket nem annyira érdekel a foci, de szívesen megnéznék a pályán lévőket. Nekik is készültünk kísérőprogramokkal, lesz kangoo, gyerekzumba, légvár és trambulin is. Abban bízunk, hogy mindenki megtalálja majd a számára kedves programot, így nem túlzás azt állítani, hogy a zentai futballesemény igazi családi programmá növi majd ki magát – hangsúlyozta Szabolcski Szabolcs, a rendezvény egyik fő szervezője.

A focitorna végén a csapatok értékes jutalmakban részesülnek. A győztes hazaviheti a torna vándorserlegét, a legjobban teljesítő együttesek pedig érmet, illetve pénzjutalmat is kapnak. A harmadik helyezett 10 000 dinárt, a második 15 000 dinárt, az első pedig 25 000 dinárt vihet haza. Ezenfelül több különdíj is gazdára talál majd, köztük a legjobb kapusnak, a legjobb játékosnak és a gólkirálynak járó elismerés.

– Idén sokkal gördülékenyebben ment minden, mint a korábbi években. A sok segítségnek és az aktív munkának köszönhetően mindössze három hónap alatt meg tudtuk szervezni a programot. Eddig 24 csapat jelentkezett, ez a szám azonban még változhat, ugyanis péntek éjfélig lehet jelentkezni. A meccsek lebonyolítása szempontjából a 25 csapat a legoptimálisabb. Ezt tavaly megnöveltük, 31 csapat nevezhetett be – mondta el Fehér Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke, aki szintén a program egyik fő szervezője.

A szervezők minden részletre ügyelnek, így a csapatok tagjainak étkezéséről és elszállásolásáról is gondoskodnak. A kétnapos rendezvény a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma, a Vajdasági Ifjúsági Szervezet, valamint az Intellektus Civil Szervezet szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács, illetve tartományi szervek támogatásával valósul meg.