2024. március 28., csütörtök

„El a mancsokkal Preševótól”

Ana Brnabić szerint Pristina érdekelt a tárgyalásban

Ana Brnabić, miniszterelnök felszólította Pristina képviselőit, hogy tartózkodjanak a  Preševóval, Bujanovccal és Medveđával kapcsolatos nyilatkozatoktól, ehelyett összpontosítsanak a Belgráddal folytatott párbeszédre, amelynek során a felek kapcsolatát hosszúváton rendező megoldást kellene körvonalazni.

Brnabić ezzel Hashim Thaçi, koszovói államfő azon nyilatkozatára reagált, hogy Emmanuel Macron, francia államfő támogatja a Szerbia és a Koszovó közötti területcserét.

– Magát az állítást, hogy Franciaország elnöke támogatja a területcserét, nem kommentálnám, hiszen Pristina képviselői olykor naponta módosítják nyilatkozataikat és állításaikat. Ez ismét alátámasztja azt, amit annyiszor elmondtam már, nevezetesen, hogy Brüsszelben Belgráddal szemben a tárgyólasztal másik felén nem tárgyalópartner ül. Nincsen tárgyalópartnerünk, akivel igyekezhetnénk kompromisszumra jutni. Újfent arra szeretném kérni Pristinát, hogy ne foglalkozzon Szerbia középső térségével és ne nyilatkozzon úton-útfélen Preševo-völgyéről – fogalmazott Brnabić.