2024. április 19., péntek
ADAI MŰSZAKI ISKOLA

Multikulturális iskolai élet

Változatos programok várták a diákokat az adai Műszaki Iskolában az elmúlt héten a gyermekhét alkalmából.

Gilice Hilda igazgató elmondta, a tanulók felállhattak a katedrára, és kipróbálhatták magukat tanári szerepben. Az egyik napon a szakmai gyakorlaté volt a főszerep, és a diákok megismerhették egy-egy szakma gyakorlati, a mindennapokban használatos fortélyait a gépészet, az építészet és az elektrotechnika szakterületen. Emellett zöld napot is tartottak, amelyen a Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezettel együtt madáretetőket helyeztek ki az iskola területén. A szombati munkanapon pedig sor került az elsősök hagyományos gólyaavató ünnepségére is.

– Az elmúlt hét a multikulturalizmus jegyében telt az adai Műszaki Iskolában, miután a tartományi oktatási titkárságnál pályáztunk egy programra, amelynek a témája az volt, mennyire ismerik egymás kultúráját, ételeit és szokásait a magyar és a szerb diákok – magyarázta Gilice Hilda.

– A program keretében hétfőn író-olvasó találkozót tartottunk, amelynek vendége Miroslav Aleksić költő volt. A másik vendégünk, Bíró Tímea költő sajnos betegség miatt nem tudott részt venni a találkozón. A tanulók csütörtökön a délelőtti és délutáni váltásban is kvízjátékban vehettek részt, amely a nemzeti ételekről szólt, illetve lebonyolítottunk egy képzőművészeti pályázatot is. A diákok megtanulhatták, melyek a jellegzetes magyar és a szerb nemzeti ételek. Nagyon fontos volt, hogy megismerjék, egy-egy ételhez milyen szokások kötődnek az adott nemzetnél. A foglalkozáson magyar és szerb gyerekek vettek részt, akik megismerhették a másik nép ételeit, amelyeket a kvíz keretében meg is kóstolhattak, valamint azt is megtanulhatták, mit mikor fogyasztanak. A diákoknak szombaton magyar és szerb táncházat tartottunk Táncoljuk együtt! címmel a multikulturalizmus fontosságát hangsúlyozva, hogy megismerjék és elfogadják egymást. A táncházat az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör és a moholi Novak Radonić Művelődési Egyesület közreműködésével bonyolítottuk le a sportcsarnokban, ahol együtt táncoltunk a két nép táncaira – közölte a Műszaki Iskola igazgatója.