2024. március 29., péntek

Elbúcsúztunk Kartag Nándortól

A családtagok és a nagy számban összegyűlt kollégák és barátok egyperces, néma kegyeletadással adóztak Kartag Nándor nyugalmazott újságíró, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének tagja emlékének, tegnap délben az Újvidéki Rádió M Stúdiójában. A gyászülés elején egy kisfilmben bemutatták Kartag Nándor lelkes és odaadó munkásságát.

A gyászszertartást Harmath Károly ferences atya vezette, búcsúbeszédet Szakács Áron felelős szerkeszttő mondott (Dávid Csilla felvétele)

A gyászszertartást Harmath Károly ferences atya vezette, búcsúbeszédet Szakács Áron felelős szerkeszttő mondott (Dávid Csilla felvétele)

− Kartag arról volt ismert, hogy alapos munkát végzett, úgy a terepen mint a vágószobában. Mindig arra kérte az operatőröket, hogy készítsenek sok felvételt, amelyekre manapság igazi kincsként tekintünk, hiszen egy korszak legszebb szavait és képeit tartalmazzák – emelte ki Mirnics Gyula, a Vajdasági Rádió és Televízió szerkesztő-újságírója.

Kartag Nándor nevéhez kiadványok, monográfiák, fordítások, műsorok, díjak fűződnek. Tudását nem féltette továbbadni. − A majd negyed évszázad alatt rengeteg dolgot megtanulhattunk kollégánktól. Azokat is tanítani akarta, akik kevésbe voltak fogékonyak. Mindenki azt mondja, hogy jó, és igazi úriember volt, és ilyenként kell emlékeznünk rá – hangsúlyozta Márton Attila, a Vajdasági Rádió és Televízió kisebbségi műsorokat sugárzó, kettes csatornájának fő- és felelős szerkesztője.

Kartag Nándort a Futaki úti katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Korporsója mellett Szakács Áron, a Vajdasági Rádió és Televízió magyar szerkesztőségének a felelős szerkesztője mondott gyászbeszédet. Kartag Nándor két hónappal ezelőtt ünnepelte 70. születésnapját, Szakács Áron akkor, köszöntőbeszédében „a vajdasági magyar televíziózás atyjának” nevezte őt. Kartag Nándor helyesbített: Voltak nálam idősebbek is – mondta akkor. – Ez a megjegyzés hűen tükrözi, hogy milyen újságíró, és hogy milyen ember volt. Mindig tisztelettel beszélt kollégáiról, elődeiről, de a fiatalokról is. Soha nem törekedett arra, hogy mások fölé helyezze magát. A háttérben meghúzódva azt tette, amihez legjobban értett. Abban az újságírásban hitt, amely nem szakma, hanem hivatás, és amelyiknek lelke van. Tartotta ugyan a lépést a technika fejlődésével, de mindvégig régi vágású újságíró maradt. Mindig ügyelt arra, hogy értéket közvetítsen, és hogy ne csak a nézőket, hanem a teljes, magyar közösséget szolgálja. Mélyen tisztelt kollégánkat, tanárunkat és barátunkat nyugdíjba vonulása sem akadályozta meg abban, hogy elszakadjon a szerkesztőségtől. Tanácsaival haláláig hajlandó volt segíteni fiatalabb kollégáinak, de segítséget is kért tőlük, ha valamivel nem boldogult. A fiatalokkal mindig megtalálta a közös hangot, erre büszke volt. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a tanítómesterünk lehetett. Igazi úriember volt, de nemcsak azért, mert a kalap és a nyakkendő a hétköznapi viseletének részei voltak. Az újságírói munka sok stresszel jár, de ő még akkor sem ejtett káromkodással foltot anyanyelvünkön, amikor kihoztuk a sodrából. Mosolygós, vidám emberként emlékezünk rá, mindenkihez volt néhány kedves szava. Számtalanszor kérte, hogy tegeződjünk, az iránta érzett tisztelet és hála miatt soha nem voltam képes erre. Most is így búcsúzom: Isten vele, Nándor! – búcsúzott Szakács Áron.