2024. március 29., péntek

Mélyül a barátság Ázsiával

Aleksandar Vučić fokozná az exportot Kazahsztánba

A politikai kapcsolatok erősítésének témája mellett a Petrohemija együttesen történő talpra állításáról, a Szerbia és az Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU) közötti megállapodás kibővítéséről, a szerbiai kivitel növeléséről és Kazahsztán szerbiai gazdasági képviseletének a megnyitásáról tárgyalt Asztanában Aleksandar Vučić, köztársasági elnök és Nurszultán Nazarbajev, Kazahsztán államfője.

Vučić, saját elmondása szerint, valós esélyt lát arra, hogy meggyőzze a kazah felet a Petrohemija gyümölcsöző jövőjéről. A Petrohemijában pénztartalékok rejlenek, ugyanakkor ha a kőolaj ára a jövőben is növekszik, Szerbia képtelen lesz egyedül megküzdeni a kihívással, nyilatkozta az újságíróknak Asztanában Vučić.

A szerb államfő következő terve a Szerbia és az EaEU közötti megállapodás módosítása, azzal a céllal, hogy Szerbia a jelenlegihez képest a termékek szélesebb skáláját szállíthassa vámmentesen az unió területére. Elsősorban tejtermékekről, szárnyashúsból készült húsipari termékekről és cigarettáról lenne szó, de Vučićnak az is vágya, hogy a térség évente legalább 5 ezer, Szerbiában gyártott gépkocsira tartson igényt. Múlt héten Vlagyimir Putyin orosz államfőt kérte az említett megállapodás módosítására, most pedig a kazah felet.

A Szerbia és az EaEU közötti megállapodás módosításáról eddig kétszer tárgyaltak, míg a tárgyalások harmadik és döntő fordulójára 2019 januárjában kerül sor, emelte ki Aleksandar Vučić, majd hozzátette, hogy szívügyének tekinti a szóban forgó célkitűzések megvalósítását, hiszen „az EaEU Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán piacát, azaz 185 millió embert jelent”. Ezek azok az országok, amelyekkel Szerbiának minél szorosabbra kell fűznie a szálakat, értékelte Vučić.