2024. április 19., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Egy kis közösség nagy rendezvénye

Ludason lovastalálkozót és bográcsos főzőversenyt tartottak

A ludasi vásártéren immár kilencedik alkalommal rendeztek lovastalálkozót. Több százan izgulták végig a különböző versenyszámokat, de az egyéb vetélkedők, a bográcsos főzőverseny és a helyi termékek vására is jó kikapcsolódást, szórakozást nyújtott az idelátogatóknak.

A rendezvényt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Magyar Összefogás listavezetője nyitotta meg, aki példaértékűnek nevezte ezt a közösséget, amely ilyen és hasonló rendezvényeket tud felmutatni az itt élőknek és az ide látogatóknak egyaránt.

A főzőverseny környékén fantasztikus illatok terjengtek (Gergely Árpád felvétele)

A főzőverseny környékén fantasztikus illatok terjengtek (Gergely Árpád felvétele)

– A Magyar Nemzeti Tanács fontosnak tartja és támogatja az ilyen rendezvényeket, és ezt szeretnénk folytatni a következő négy évben is. Azt kívánom önöknek, valamennyiünknek, hogy a következő években is erőt, hitet, bizakodást találjunk egy-egy ilyen rendezvényben, találkozóban – emelte ki beszédében az MNT elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Összefogás négy éve itt tartotta kampányzáró rendezvényét, és most arról számolhat be, amit célul tűztek ki, azt sikerült megvalósítani.

– Egy kis közösség nagy rendezvénye ez – nyilatkozta lapunknak Hajnal Jenő. – Az, hogy idén immár kilencedik alkalommal rendezték meg ezt a lovastalálkozót, azt példázza, hogyan tud kibővülni, gazdagodni egy ilyen rendezvény, számos kísérőprogramot is felölelve. Az, hogy évről évre ennyien eljöttek, és nem csak ludasiak, azt bizonyítja, hogy jól érzik magukat itt az emberek. Ha azt nézzük, hány szervező munkája kell egy ilyen rendezvényhez, hány család kapcsolódik be, joggal mondhatjuk, igazi közösségformálás ez. Példaként szolgálhat, hogyan kell jó szervezéssel olyan programot nyújtani, amely egy szélesebb közösség érdeklődésére tart számot, annak örömét szolgálja – emelte ki az MNT elnöke.

A fokhagymafesztivál mellett ez a ludasiak másik nagy rendezvénye, és – mint azt Kovács Gábortól, a helyi közösség tanácsának elnökétől hallhattuk – ez évben már 50 ló és lovas, fogathajtó ügyességében, tehetségében gyönyörködhetett a közönség. A főzőversenyen is rekordot döntöttek, hiszen immár 60 bográcsban rotyogott a marha- vagy sertéspörkölt. Volt, aki nem pörköltet, hanem rostélyost készített – persze versenyen kívül – a családnak.

Mint megtudtuk, nemcsak a környékbeli településekről voltak látogatóik, hanem Cibakházáról, Ásotthalomról és Rúzsáról is érkeztek vendégek. Kovács Gábor azt is elmondta, nagyon büszkék a nemrég alakult ludasi gyermek-citeracsoportra, amelynek citerajátékában, valamint Farkas Flórának az énektudásában a közönség is gyönyörködhetett.

A színes, tartalmas programokkal szolgáló nap során a gyerekek zsákban futásban, kötélhúzásban mérhették össze erejüket, a felnőttek pedig szekértolásban, kötélhúzásban. Igazi családi rendezvény volt ez, nemcsak a helyi termékeket kínáló sátraknál sétálgatott, nemcsak versenytér lelátóján szorongott a család apraja-nagyja, hanem a bográcsos főzése is igazi családi esemény volt. A pörköltet főző családfő mellett az egész család, sőt a barátok is ott voltak, kuktáskodtak, beszélgettek, tréfálkoztak. A vásártéri forgatagban akadt, aki igazi betyáröltözékben jelent meg, nem csoda, hogy ismerős, ismeretlen közös fotózásra szólította le. A gyerekek pedig be-betértek a lovaknak fenntartott térre egy kis lósimogatásra. A nap folyamán a ludasi rendezvényen az oromhegyesi Nefelejts zenekar és egy rúzsai vendégzenekar is muzsikált.