2024. április 19., péntek

Új olasz gyár nyílt Mitrovicán

Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić szombaton Mitrovicán megnyitotta a szerb–olasz vállakozásnak számító Labor Srb fafeldolgozó gyár új részlegét, amely új padlózat gyártásával foglalkozik majd. A vállalatot a Veneto régióban lévő Cordignano településen 30 éve működő Patrisio Dei Tos parkettagyár részlegeként 2015-ben alapították. A gyár hetven dolgozót foglalkoztat, az évi forgalma pedig meghaladja a 40 millió eurót.

A Labor Srb tevékenységét 2015-ben mintegy 24 ezer négyzetméteren kezdte. Kivágott tölgyfarönkök feldogozásával foglalkozik, kitűnő minőségű parkettát készít belőlük, és áruját külföldön értékesíti. A vállalatban jelenleg 56 ezer négyzetméteren folyik a termelés, 2015-ben mindössze négy alkalmazottal indultak, jelenleg pedig 43 dolgozójuk van. Mint a cégben elmondták, az év végéig még húszan kapnak náluk munkát.

A megnyitó ünnepségen a gyár olasz és szerb tulajdonosai mellett jelen volt még Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter, valamint a tartományi kormány elnöke, Igor Mirović is.