2024. április 18., csütörtök

Elhunyt Tóth Loon színész, a veszprémi színház vajdasági származású művésze

Negyvenkilenc évesen elhunyt Tóth Loon színművész. A Veszprémi Petőfi Színház művészét hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban érte a halál - közölte a színház

A veszprémi Petőfi Színház  társulata mély fájfdalommal tudatja, hogy  2018. október 7-én  hosszantartó, súlyos betegség után Tóth Loon színművész  az égi társulathoz szerződött -áll a veszprémi színház honlapján.

Mint írják, Tóth Loon 1998 óta a Veszprémi Petőfi Színház társulatának meghatározó tagja volt. "Hangja, felejthetetlen egyénisége, különös színpadi jelenléte, betegségében is töretlen alkotóvágya örökké szívünkben él!" - fogalmazott közleményében a társulat.

Tóth Loon 1969. augusztus 6-án született a Vajdaságban, Újvidéken végezte el a Színművészeti Akadémiát. Különleges keresztnevét egy regényhős után kapta. Szülei azért nevezték el így, hogy neve könnyen megkülönböztethetővé váljék a Tóth-ok között.

A színművész 1991 és 1997 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 1997-1998-ban a budapesti Pinceszínház és a Nemzeti Színház tagja, 1998 óta a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt.

A művészt számos szerepben láthatta a közönség, 2013 óta rendezett is a veszprémi színházban. Rendezései között van a Tábori piknik, a Légy jó mindhalálig!, a SzínházJegyetem 2.0, az Abigél és A VoltEmber című produkció.

Tóth Loont a Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.