2024. április 16., kedd
BAJNOKOK LIGÁJA

Vissza a való világba

A PSG a realitás talajára küldte vissza a belgrádi Crvena zvezdát a szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A francia bajnok Neymar vezérletével 6:1-re győzte le Szerbia legjobb csapatát. Az új szerepkörben pályára lépő brazil csillag két védhetetlen szabadrúgás- és egy akciógólt szerzett, emellett pedig számtalan pimasz csellel forgatta fel a piros-fehérek védelmét. A Parc des Princes közönsége kétségkívül remekül szórakozott, hiszen a nagy sztárok közül mindenki betalált: Cavani, Di María és Mbappé is eredményes tudott lenni. Bár a két gárda között jelentős különbség van, a 6:1 helyett még nagyobb arányú győzelem is állhatott volna a kijelzőn. Vladan Milojevićék megszerezték első góljukat a legrangosabb európai kupasorozatban, ám a vezetőedző az összecsapás után nyilvánvalóan csalódottan nyilatkozott. „A franciák minden téren jobbak nálunk. A PSG bemutatót tartott nekünk a modern futballból, most pedig az a feladatunk, hogy tanuljunk ebből, és minél előbb a következő meccsre összpontosítsunk” – mondta Milojević a vereséget követően.

A csoport másik meccsén a Napoli az utolsó percben gyötörte be a három pontot érő találatot Alisson kapujába. Az olaszok a győzelemmel a kvartett élére álltak, Ancelotti pedig főleg a második félidőben múlta felül Jürgen Kloppot. A szerdai játéknapon ettől eltekintve minden a papírforma szerint alakult. A Schalke idegenben nyert, az Atlético Madrid hazai pályán hozta a kötelezőt, a Dortmundnál Paco Alcácer előbb büntetőt hibázott, majd akcióból talált be, az Inter pedig fordítani tudott a PSV ellen. Spallettiék a Serie A-ban és a BL-ben is egyre bátrabban lépnek fel, a B csoportban a Barcelona csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az olaszokat. A katalánok idegenben múlták felül a Tottenhamet, Messi már öt gólnál jár az idei kiírásban. Két hét múlva, október 24-én a százszázalékos csapatok esnek egymásnak.