2024. április 20., szombat

Várady Tibor Szenteleky-díjas

Orcsik Rolandé a Bazsalikom-díj

Szenteleky Kornél Irodalmi Díj bírálóbizottsága (Herédi Károly, Maurits Ferenc, Oláh Tamás, Ózer Ágnes, Sinkovits Péter) a 2018. évi Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat egyhangúlag Várady Tibor akadémikusnak ítélte oda. Az indoklás szerint a jogász és jogtudós az elismerést nemcsak több évtizedes szerteágazó és magas szintű tudományos, szakmai és közéleti tevékenységével, hanem a közelmúltban megjelent Zoknik a csilláron, életek hajszálon, valamint Libatoll és történelem című köteteivel érdemelte ki. Várady Tibor nagy múltra visszatekintő, tekintélyes nagybecskereki jogászcsaládjának hátramaradt ügyvédi irataira alapozva írta meg sajátos, a jog és a szépirodalom ötvözetének minősíthető szövegeit. Dokumentumprózájából nemcsak a család és szűkebb környezetének története, hanem a vajdasági magyarság és az itt élő többi nemzeti kisebbség történelmének is hiteles képe rajzolódik ki. A bírálóbizottság a kisebbségi sorsunk valóságát tükröző prózán túl a díjazottnak a százhuszonöt éve született Szenteleky Kornél szellemiségének megfelelő megnyilatkozásait és közösségünk iránti elkötelezettségét is értékelte.

A Bazsalikom Műfordítói Díj bírálóbizottsága (Marko Čudić, Orovec Krisztina, Radics Viktória) az 2018. évi Bazsalikom Műfordítói Díjat egyhangúlag Orcsik Rolandnak ítélte oda mintegy húsz éve tartó műfordítói munkásságáért, valamint a délszláv–magyar irodalmi kapcsolatok ápolása terén kifejtett irodalomszervezői és szerkesztői tevékenységéért. Mivel Orcsik Roland elsősorban költő, így főként verseket fordít szerbről, horvátról és szlovénról. Műfordításai eddig tizenkét gyűjteményes, illetve önálló kötetben jelentek meg. Magyarról szerbre is kitűnően fordít, hét szerb nyelvű fordításkötete jelent meg mostanáig: Bányai János, Fenyvesi Ottó, Kollár Árpád, Szív Ernő és Jeles András köteteit ültette át. Az idén tavasszal Orcsik Roland és Vladimir Arsenić szerkesztésében a Tiszatáj Értékmegőrző Programja keretében jelent meg a kortárs szerb irodalom reprezentatív antológiája Hogyan legyél mesterlövész címmel. Hiánypótló kötetről van szó, hiszen a délszláv háború előtt csak szélesebb merítésű, jugoszláviai irodalmi antológiák jelentek meg magyarul, a háború utáni időszak tekintetében pedig a 2012-es Forum-kiadvány, az E-szerelem az egyetlen olyan jellegű kötet, amely kortárs szerb irodalmi keresztmetszetet nyújt.

A díjak átadására október 20-án, a Szenteleky Napok programjának keretében kerül sor.