Bárki, aki rövidebb-hosszabb ideje néptánccal, népdalénekléssel foglakozik, vagy csak a barátain keresztül ilyen körökben forog, érti, hogy mit jelent egy ilyen miliőhöz tartozni. Ad az embernek valami pluszt, valami olyan életérzést, amit akkor tud megtapasztalni igazán, ha benne van, és nem csak az elmondások alapján igyekszik megérteni. Természetesen, mint minden embernél, beszélgetőpartneremnél, Sőregi Annánál is gyökerezik valamiben ez a szeretet, ez a kötődés, hogy mára teljesen az élete részét képezi.
Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről. Mi volt Rád hatással, illetve hogyan csöppentél bele ebbe a közegbe?
– Úgy 5-6 éves koromban elkezdtem járni Zentán egy gyermekjátékokat játszó csoportba, amit Polgár Márta vezetett. Igazából ebből a csoportból nőtte ki magát később egy kisebb táncegyüttes, ahol elég sokáig, 15-16 éves koromig táncoltam. Az ott-tartó erő főként a baráti kör volt. Ez volt az, ami bevonzott és behúzott engem ebbe az egészbe. Meg persze a nyári táborok, az együtt utazgatások, a versenyekre, fellépésekre való készülések.
Akkor nem is az énekkel indult a népzenéhez való kötődésed?
– Nem, eleinte csak táncoltam. Persze ez egy kicsit sarkított, nyilván énekeltem is, amennyire ezt a tánc megkövetelte, de nem ez volt a középpontban. A tánc mellett jártam zeneiskolába, csellóztam, ez a tudás jól jött abban a népi zenekarban, ami a tánccsoportunkból alakult ki. Itt egy-két énekes feladatot is elláttam, szóval innen indult ez a vonal, de akkor még nem volt olyan komoly, hogy azt gondoltam volna, hogy ezzel én most foglalkozni fogok.
Jártam, mondjuk, a Szólj síp, szólj!-ra, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére, de azt hiszem, nem gondolkodtam azon, hogy pályaként is ezt választanám.
Milyen pályát választottál, és hogyan fordult mindez komolyabban az ének felé?
– Az érettségi után felvételiztem az ELTE magyar-néprajz szakára. Ugye, Budapesten voltam, ahol mostanában nagyon él a népzene, és nagyon sok helyre el lehet járni táncházba, koncertekre. Én mégsem jártam el sehova az első évben, ami ilyen jellegű kikapcsolódás lehetett volna. Tulajdonképpen egy az egyben kimaradt. Aztán a néprajzos csoporttársaimmal voltunk egy szakmai gyakorlaton az első évem utáni nyáron egy Heves megyei kis faluban. Ott sem volt még népzenéről szó, csak visszajöttek a gyerekkori emlékek, hogy milyen jó volt, amikor együtt bandáztam azokkal, akik ugyanebbe a közegbe tartoztak. Attól a nyártól kezdve beszippantott a budapesti életnek a táncházas, népzenei élete. A néprajz alapszakot még befejeztem, de közben már elkezdtem járni énekelni. Úgy voltam vele, ha már nem táncolok, valamivel tartsam meg magamnak ezt a közeget. Érdeklődtem, hogy kihez lehetne menni éneket tanulni. Ajánlották Juhász Rékát, aki eleinte tanárként foglalkozott velem, de ez a kapcsolat átalakult baráti kapcsolattá. Az ő sugallatára kezdtem el gondolkodni azon, hogy beiratkozom a Zeneakadémiára. Aztán még volt több tanítóm is, akik arró győzködtek, hogy erre igenis szükség van, köztük Kelemen László, a Hagyományok Házának a főigazgatója is. Vele egy erdélyi utazásom során ismerkedtem meg. Ő nagyon sokat segített a felkészülésben, mind az elméleti, mind a gyakorlati részben. Azóta befejeztem a magyar néprajz alapszakot, a Zeneakadémián pedig most leszek harmadéves.
Amióta az éneklés ennyire az életed része, sok sikert értél el, többek között ilyen a Fölszállott a páva népzenei versenyen való szereplésed is. Erről mesélj!
– Tavaly meghirdették a felnőtt pávát, és foglalkoztatott, hogy kéne menni rá. Egyedül nem szerettem volna, de jött egy olyan lehetőség, hogy a szólóénekeseket kísérheti egy hangszer – ez előtte nem volt. Gondoltam, ez lehetne a furulya, így Komáromi Kristóffal furulya-ének kombinációval indultunk, sikeresen, eljutottunk egészen a döntőig.
Jelenleg a Bajkó zenekarral van egy közös formációtok. Hogyan találtatok egymásra a zenekarral, és mit láthat a közönség?
– A Bajkó zenekar vezetője Kálmán Bence, aki zentai származású. Mi gyerekkorunk óta barátok vagyunk, vele is nagyon sokat jártunk táborozni, Erdélyben is, meg itt Vajdaságban is. Ő keresett meg, hogy egy lemezt fognak kiadni, és szeretnének vendégművésznek meghívni. Ezt a lemezt most vettük föl, ennek megy most a koncertsorozata, melynek vajdasági állomásai Újvidék, ahol október 4-én leszünk, Zentán október 5-én, Magyarkanizsán pedig október 6-án fogunk koncertet adni. A lemezen erdélyi magyar, román és cigány zenék vannak. Fontos még megemlíteni, hogy mellettem vendégművészként énekel egy kedves marosvásárhelyi ismerősünk, Demeter Panni is. Ő viszi a román részét az egésznek.
Szerintem nagyon jól sikerült, bízunk benne, hogy a koncertünk látogatói is élvezni fogják, és nekik is ad valami pluszt, amit egy ilyen közeg általábanmindig ad az embernek. Az én személyiségemen is folyamatosan formál, amitől én Sőregi Anna vagyok.
