2024. április 19., péntek

Vissza se nézett...

Ma a szabadkai Népkör MMK-ban a Szab-way színházi szervezet bemutatja a Ki tudja, látsz-e még? című Karádyról szóló estet

A Szab-way színházi szervezet Ki tudja, látsz-e még? című Karády-est bemutatójára ma 20 órakor kerül sor a szabadkai Népkör MMK-ban, 10-én pedig a reprízére. Az előadás szövegét életrajzi írások, kordokumentumok alapján Brestyánszki Boros Rozália írta, a rendezője pedig Mezei Zoltán. Karády szerepében Kalmár Zsuzsát láthatjuk, míg zongoristaként ifj. Kucsera Géza kíséri. Kalmár Zsuzsa elmondása szerint Karády már régóta foglalkoztatja:

– A szüleim hallgatták régi lemezeken és már kislányként dúdoltam a dalait. Néhány évvel ezelőtt arról olvastam, hogy mennyire nehéz élete volt. Áthallást fedeztem fel az érzéseim és az ő lehetséges érzései közt. Brestyánszki Boros Rozáliával régóta együttműködünk és kiderült, hogy őt is érdekli ez a téma. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a gyönyörű dalokon túl, mit lehet még Karádyról elmondani, hogy az est ne a dalokat összekötő szövegekből álljon, hanem monodrámaként színészi kihívást nyújtson. Azt a vonalat találtuk meg, amely elvitte őt a hirtelen jött sztárságtól, addig az elkeseredett pontig, hogy úgy ment el Magyarországról, hogy vissza se nézett. Az előadás azt taglalja, hogyan bántak vele és mik azok okok, amik miatt ide eljutott. Mi művészek is feltesszük a kérdést, hogy meddig érdemes nálunk művészettel foglalkozni, amikor az embereknek alapvetőbb gondjaik vannak, a művészet pedig nincs megbecsülve. Karády egy pillanatban azt vette észre, hogy nincs barátja, meghaltak vagy elmentek. Nekünk is sok barátunk elment – fejtette ki Kalmár Zsuzsa, aki nem először dolgozott már együtt színházi téren is a férjével, Mezei Zoltánnal.

– Ennek a kornak a zenéje, a romantikája, a keserédes, cigifüstös, mámoros hangulata vonzott engem. A próbák elhúzódtak, de az igazat megvallva szeretem azt, amikor van idő gondolkodni, marad ideje az előadásnak úgymond megérni. Ilyen formán ez egy örömmunka volt. Ahogyan haladtunk előre a történettel egyre jobban megszerettem. Gothár Péter egyszer azt mondta, hogy vannak olyan darabok, amelyek egy adott időben nem aktuálisak, de azután fordul a világ és egyszer csak azzá válnak, újra aktualitást nyernek. Ez a darab ugyan követi az adott korok eseményeit, képeit, akkor született gondolatokat, kételyeket és vágyakat fogalmaz meg, de ennek ellenére is fájón aktuális, a nézők azonosulni tudnak vele – mondta a lapunknak Mezei Zoltán.