2024. április 18., csütörtök
INDONÉZIA

Kitört a Soputan tűzhányó

Tegnap kitört a Soputan tűzhányó Celebesz szigetén, és négy kilométer magas hamufelhőt lövellt a magasba. A füst és a felhő egyelőre nem jelent veszélyt a légi közlekedésre, de a vulkán négy kilométeres körzetébe elővigyázatosságból senki sem léphet be. „A helyieknek számolniuk kell sárlavinákkal, melyek gyakoriak vulkánkitörés idején” – közölte egy illetékes.

Az 1785 méter magas Soputan legutóbb 2016 elején volt aktív. A tűzhányó mintegy 900 kilométerre található a több mint 1400 áldozatot követelő pénteki földrengés és cunami helyszínétől.

1400 felett a halottak száma

Tovább nőtt az indonéziai földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma

A legfrissebb összesítések szerint 1407 halottja van az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak. A hatóságok holnapig folytatják a kutatást túlélők után, elsősorban Palu városban és környékén, ahol a legsúlyosabbak a károk. Csaknem 200 ezer embernek van sürgős szüksége segítségre, köztük rengeteg a gyerek is az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) az értesülései szerint.

Több ország, például Kína, Ausztrália és az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét, miután Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi támogatást fogadjon el.

Genfben az OCHA azonban aggasztónak nevezte a mentés lassúságát. Jens Laerke, a szervezet szóvivője közölte, hogy a katasztrófa által leginkább sújtott terület jó része még mindig megközelíthetetlen.

A palui repülőtér kifutópályái egyelőre a mentésben aktívan részt vevő katonai gépeknek vannak fenntartva, de előreláthatóan ma reggel a repülőtér újra megnyílik a polgári légi forgalom számára is.

Elemzők szerint a múlt pénteki 7,5-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár veszélybe sodorhatja Widodo elnök jövő évi újraválasztási esélyeit, ha megvádolják azzal, hogy a kormánya nem kezeli elég hatékonyan a helyzetet.

Az elnök tegnap újra ellátogatott Paluba, és türelemre intette a lakosságot, illetve tagadta a fosztogatásokról szóló híreket. Megerősítette továbbá, hogy hatalmas erőfeszítéseket tesznek a lakosság nehéz helyzetének enyhítése érdekében.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Legutóbb augusztusban pusztítottak sorozatos földrengések Lombok és Sumbawa szigeteken, az áldozatok száma meghaladta az ötszázat.