2024. március 29., péntek

Egy hét múlva nyitja meg üzleteit a Lidl

Az ország 12 városában 16 üzletet nyit meg október 11-én reggel 8 órakor a Lidl – jelentették be tegnap a vállalat illetékesei. Szabadka, Zombor, Újvidék, Nagybecskerek, Šabac, Smederevo, Belgrád, Bor, Kragujevac, Leskovac, Niš és Užice lakosai látogathatnak elsőként el majd a településükön megnyíló új bevásárlóhelyre – a cég egyedi bevásárlási élményt, korszerűen felszerelt üzleteket ígért.

Jövő csütörtökön a Lidl Belgrádban öt üzletet nyit meg. A tervek szerint az év végéig még Versecen, Nagykikindán, Pancsován, Inđiján, Kruševacon, Jagodinán és Belgrád egy újabb városnegyedében nyílnak boltok.

Az információk szerint a Lidl mintegy 1500 árucikket kínál a vásárlóknak, elsősorban saját márkanevek alatt piacra dobott termékeket, de hazai gyártású cikkek is lesznek a polcokon. Martina Petrović, a Lidl vállalat kommunikációs felelőse elmondta, ez lesz Szerbia első modern diszkontáruháza, de a titok inkább abban van, hogy az eddig látottól eltérő élményt kínál majd a fogyasztóknak.

– Több lesz a hely a polcállványok között, több lesz a természetes fény, ügyelünk arra, hogy a kínálatot kategorizáljuk, s a vásárlónak ne okozzon fejfájást megtalálnia azt, amit éppen keres. Amiben pedig kitűnünk, az a gyorspénztár, valószínűleg a vásárlásnak ezt a részét értékelik majd leginkább az emberek – fogalmazott.

A Lidl minőségi, elérhető áron kínált termékeiről ismert az európai piacon, ezt szeretnék most a szerbiai fogyasztók számára is felkínálni – közölték. A kommunikációs igazgató közölte, a megnyitás napján különleges kedvezmények is várják majd az érdeklődőket, de reményének adott hangot, hogy a vásárlók állandóan elégedettek lesznek az alacsony árú, de minőségi termékekkel. Bejelentette, hogy a többi Lidl-üzletet november elején nyitják meg, s a kiskereskedelmi hálózat bővítése ezután folyamatos lesz.