2024. április 20., szombat

Gyermekhét az erőszak-ellenesség jegyében

Nemrégiben sajtótájékoztatón mutatták be a tegnap megkezdődött, Gyermekhét rendezvénysorozat programját

Az október 7-éig tartó eseményegyüttes szlogenje a Jogom van egészségesen és boldogan élni – erőszak nélküli gyermekkor, amelyet az Élet mint inspiráció Egyesület szervez, az újvidéki önkormányzat támogatásával.

A programismertetőn többek között jelen volt Tihomir Nikolić, a városi szociális- és gyermekvédelmi tanács elnöke és tagjai is. – Az újvidéki önkormányzat és a városi szociális- és gyermekvédelmi hivatal egymillió dinárral támogatja a Gyermekhét rendezvénysorozatot. Ennek köszönhetően a gyermekek és szüleik számos, ingyenes rendezvényen és aktivitásban vehetnek részt. Az a célunk, hogy gondtalan gyermekkort biztosítsunk a fiatal nemzedékek számára, hogy egészséges, biztonságos környezetben nevelkedjenek. A rendezvénynek fontos üzenete van, az, hogy felhívja a családok figyelmét a gyermekek jogaira, és azokra a kötelességekre, amelyek az iskolákra, családokra és az intézményekre hárulnak – magyarázta Nikolić.

Ljiljana Maširević, az Élet mint inspiráció Egyesület képviselője hangsúlyozta, a gyermekeket és a szüleiket gazdag programmal várja a Gyermekhét rendezvénysorozat. Tegnap délután az M Stúdióban ingyenes koncerttel kezdődött a sorozat: – Az idén egy újdonságot is bevezettünk, a műhelymunkák keretében megszervezzük az erőszakmentes kommunikációt népszerűsítő akciót, ezzel iskoláskor előtti gyermekeket céloztunk meg. Emellett számos olyan akciót szervezünk, amelyek az iskoláskorúak erőszakellenes tájékoztatásáról szólnak. Az előző évekhez hasonlóan több színházi előadást és műhelymunkát szervezünk, és minden tartalom ingyenes – magyarázta Maširević. Hozzátette: a zárórendezvényre október 7-én kerül sor az Egységben, az érdeklődők akkor egy koncertet hallhatnak a Družiciranje – Muziciranje Egyesület előadásában.

Sonja Miladinović, a városi iskolai hivatal képviselője kifejtette, hogy a Nikola Tesla Általános Iskolában október 5-én 9 órakor megtartják az Olimpia mindenki számára sportrendezvényt, amelynek lényege a szociális felzárkóztatás. – Ez az esemény a szociális felzárkóztatásról szól, 5-től 11 éves gyermekek vesznek részt rajta – mondta Miladinović.

Mihail Dudaš atléta, a Gyermekhét aktivistája hangsúlyozta, büszke arra, hogy évek óta részt vehet a rendezvénysorozatban, a jövőben is ezt tervezi. –Valójában az év minden hete gyermekhét, mi, idősebbek felelősek vagyunk azért, hogy a gyermekek felismerjék az igazi értékeket – üzente Dudaš, majd felhívást intézett az újvidékiekhez, hogy minél többen látogassanak el a Gyermekhétre.

A rendezvénysorozat részletes programja megtalálható a www.novisad.rs honlapon.