2024. március 29., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Jövőkép Szilágyi számára is

Lakossági fórumot tartottak a nyugat-bácskai faluban

Az MNT közösségünk életében címmel lakossági fórumot tartottak hétfőn este Szilágyin, a József Attila Művelődési Egyesületben. Vendégként jelen volt Hajnal Jenő mgr., a Magyar Összefogás listavezetője, továbbá két jelölt, De Negri Ibolya és Sárközi István. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről az egybegyűltekhez Pelt Ilona tartományi képviselő, Péter István, a VMSZ körzeti szervezetének alelnöke és Rizsányi Attila, a VMSZ helyi szervezetének elnöke szólt.

Hajnal Jenő mgr. az MNT fő hatásköreiről, valamint az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területeit felölelő hatásköreiről, valamint az előző mandátumban elért eredményekről tájékoztatta a hallgatóságot. Továbbá szó esett helyi problémákról, tervekről, arról, milyen módon lehet segítségére az MNT a szilágyi egyesületeknek, szervezeteknek. Egyebek mellett megemlítették, hogy a József Attila ME idén ünnepli hetvenéves fennállását, illetve Szilágyi település jövőre 120 esztendős lesz.

– Elsősorban ezeknek a jubileumoknak a méltó megünneplésében tudunk segíteni, de minden egyéb, a fő hatásköreinket érintő dologban is azon leszünk, hogy megerősítsük a szilágyi magyar közösséget. Azt a közösséget, amely már a múltban is számtalanszor bizonyította, hogy amikor arra van szükség, akkor erőn felül összefog, és olyan csodákat valósít meg, mint az Amatőr Színjátszók Találkozójának helyi megszervezése – hallottuk Hajnal Jenőtől.

De Negri Ibolya pedagógusegyesület-vezető a szilágyi gyökereire utalt, felelevenítve azokat a helyi emlékeit, amelyek a közösség számára járható útvonalakat mutathatnak a jövő felé. Továbbá emlékeztetett a vajdasági magyar oktatási lehetőségek Kárpát-medencei viszonylatban is rendkívüli előnyösségére, a támogatásokra, a felzárkóztató szerb nyelvtanfolyamokra, az újvidéki Európa Kollégium nyújtotta magas színvonalú elszállásolási lehetőségre, valamint az MNT ösztöndíjprogramjaira, amelyekben több szilágyi fiatal is részesült.

Sárközi István jogász, közösségszervező is előremutató pozitív példákat vázolt fel a mindennapokból, rávilágított az MNT eddigi, folyamataiban elvégzett tevékenységére.

– Belegondol az ember, hogy mennyire nehéz és mostoha volt a magyarság sorsa. Az első világháborús évfordulóra reflektálva elmondhatjuk, most, jelenünkben nem fegyverrel kell megvívni saját harcunkat, hanem ésszel és csapatban játszva Magyarország kormányával, amely, mondjuk ki, mindent megtesz értünk. Soha nem látott mértékű az óvodafejlesztés, hogy csak egy dolgot emeljek ki a nagy léptékű támogatási programok közül – mondta a jogász.

A fórumot követően lehetőség volt kérdésfeltevésre, kötetlen beszélgetésre a jelöltek és az érdeklődők között.