2024. március 28., csütörtök

A Csóka alig bírt el nyolc emberrel

Fölényesen nyert a Tornyos – Gólzáport rendezett a Potisje

TISZA MENTI LIGA

Csantavér: Csantavér–Mala Bosna 2:0 (1:0)

Csantavéri sportközpont, 100 néző, vezette: Trbojević (Szabadka). Góllövők: Vujović a 38., Petrić a 75. percben.

Csantavér: Baranyás, Božič, Szedlár, Vujović, Sáfrány, Kelemen Sz., Papdi (Kecsenovity), Engi, Laličić (Szabó), Kelemen Cs., Bakurek (Petrić).

Mala Bosna: Mijić, Vojnić, Trčković, Milanković, Crvenković, Stantić, Sarić, Tumbász, Milišić, Hubert, Takács (Dömsödi).

A forduló rangadóján az eddigi éllovast fogadták a csantavériek, de nem sok esélyt adtak a kisboszniai vendégeknek, végig fölényben játszottak. Az első nagy helyzetüket Kelemen Cs. hagyta ki: egy védők mögé begurított labdát kapott, kicsit kisodródott oldalra, lövése pedig a kapufát találta el. A 37. percben Laličić szabadrúgását a bal alsó sarokból bravúrral még kivédte a vendégek kapusa, de a szögletből már megszerezték a vezetést a hazaiak. A röviden elvégzett szöglet után kimozdultak a kapujuk elől a vendégek, a beadásnál szabadon maradt Vujović közelről bekotorta a hálóba a labdát. A vendégek lest reklamáltak, edzőjük átment a partjelzőhöz a pálya másik felére reklamálni, de mindhiába, megadták a gólt. A félidő hátralevő idejében a vendégek két szabadrúgással veszélyeztették a hazai kaput, de mindkétszer Baranyás kapus védett. Egy előrerúgott labdánál a védők és a kapusuk tétováztak, Petrić pedig kibújt közöttük, és a kapus mellett a hálóba lőtte a labdát. Győzelmükkel a csantavériek átvették a vezetést a táblázaton.

Horgos: Horgos 1911–Hajduk 4:0 (3:0)

Vasút menti pálya, 100 néző, vezette: Simendić (Mohol). Góllövők: Buza a 22., a 35., Dobó a 37. és Makra a 71. percben.

Horgos: Bende, Szabó, Radics (Makra), Bohata, Veselinov, Hoksza, Fodor, Buza (Aladžić), Dobó, Kolompár (Ivančić).

Hajduk: Panić, Brkljač, Hajder Miloš, Horvát, Elezović, Radaković (Lazić), Knežević (Rankov), Bodroza, Hajder Milan (Ognjin).

A horgosi csapat az őszi bajnoki idény legjobb játékával és gólzáporos győzelmével örvendeztette meg szurkolóit. Az ellenfél a korábbi évek bajnoki mérkőzésein már többször is nehezen legyőzhető csapatnak bizonyult, ezúttal azonban a határ menti gárda leiskolázta az egyébként harciasan küzdő bánáti együttest. A 18. percben vezetést szerezhetett volna a hazai csapat, a labda azonban a bal kapufát találta el. A gólra nem kellett sokat várni, a 22. percben Buza Attila volt eredményes. A 35. percben szép jobb oldali támadás során Fodor Igor beadásából ismét Buza Attila volt a gólszerző. Alig két perccel később a tizenhatos jobb sarkáról Szalma Dávid passzolt Dobó Rudolfnak, aki közelről söpörte a labdát Panić hálójába. A második félidőt a Horgos 1911 fergeteges támadásokkal folytatta, a mindjobban fáradtnak látszó podlokányi együttes a nagy sportszerencsének és a kapusuk jó védésének köszönhetően a 71. percig megúszta újabb gól nélkül. Ekkor egy Veselinov–Makra-labdajátékot követően az utóbbi állította be a végeredményt. A horgosi csapat hálóőrének, Bende Viktornak ezen a mérkőzésen egyszer sem volt komolyabb veszélyben a kapuja.

Mohol: Bácska–Slavija (Oroszlámos) 5:0 (2:0)

Bácska-pálya, 100 néző, vezette: Tornjanski (Törökkanizsa). Góllövők: Radonić a 27., Morović a 45., a 64. és a 78. és Cifrić a 87. percben.

Bácska: Đukić, Dongó (Kuburić), Simendić (Parabućski), Vlajković, Krizsán M., Ferenc, Krizsán P., Vrbaški, Morović, Radonić (Cifrić), Stefanović.

Slavija: Radu, Remete, Arsenov, Kijac, Ognjenović (Dimović), K. Elezović (Erić), Maluckov, M. Elezović, Huszák I., Bjelobaba, Huszák J.

Az első félidőben szenvedett a moholi csapat, végül azonban újabb fölényes győzelmet aratott, és folytatta sikersorozatát. A vendégek szívósan védekeztek, kitámadtak, és többször komolyan veszélyeztették a moholiak kapuját. A 25. percben Krizsán Péter törhetett kapura senkitől sem zavartatva, de közelről a kapusba lőtte a labdát. Két perccel később Radonić lőtt kapura 16 méterről, Radu elvétette a labdát, amely a kapuban kötött ki. A 39. percben provokálások és feleselések után egymásnak estek a csapatok játékosai, végül Vrbaški és Huszák József kapott sárga lapot, ami az utóbbinak a második volt, és a játékvezető kiállította. A 45. percben Krizsán Péter kapott átadást a 16-os vonalán, kapura lőtt, de a vendégek kapusa kiütötte a labdát. A következő támadásnál Morović kapta a labdát a büntetőterületen belül, 10 méterről laposan lőtt, és növelte a moholiak előnyét. A szünet után a moholiak egyre többet támadtak, de kezdetben kimaradtak a lehetőségeik. A vendégek 10 játékossal is próbálták meglepni a vendéglátót, de közben védelmük fellazult, és az elemében levő Morović, valamint Stefanović és Cifrić három újabb gólt hozott össze, és megpecsételte az oroszlámosiak sorsát.

Szanád: Jadran–Tornyos 2:5 (1:3)

Szanádi pálya, 30 néző, vezette: Popov (Törökkanizsa). Góllövők: Višnjić a 7., Popović az 54., illetve Karácsonyi a 13., a 42., Szőke a 18., Homolya M. az 55., Homolya G. a 65. percben.

Jadran: Mađar, Kocsis (Knežević), Višnjić (Crnogorac), Popović, Pavlov, Đurđev S., Keszég, Stanić, Stojanović (Oluški M.), Đurđev D., Mihaljev.

Tornyos: Deák, Nagy No., Homolya G., Tóth Horgosi, Nagy Ni., Tóth, Kokrehel (Hajagos), Rusák, Karácsonyi, Homolya M., Szőke.

A fiatal tornyosi csapat folytatta remek idegenbeli sorozatát, Gubik Tibor együttese ugyanis harmadik vidéki fellépésén is győzni tudott ebben az idényben. A szanádi találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, a vendégcsapat azonban gyorsan megfordította az állást, és az első félidő végéig kétgólos előnyre tett szert. A második játékrész elején a szanádiak büntetőből szépítettek ugyan, a piros-fehérek csapatkapitánya, Homolya Miklós azonban gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget, majd testvére, Gergely a 65. percben szerzett góljával végleg eldöntötte a három pont sorsát. A bajnoki címet megcélzó tornyosi gárda tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, a 75. percben ugyanis Nagy Norbert egy kemény belépőért megkapta a második sárga lapját is.

Csóka: Csóka–Jedinstvo (Ó) 1:0 (0:0)

Csóka-pálya, 80 néző, vezette: Jurić (Zenta). Góllövő: Konculić a 82. percben.

Csóka: Militarov, Krsmanović, Šustran, Mellik (Strajin), Terzin, Popov, Konculić, Čavić, Vasin, Mićin, Ćinkul.

Jedinstvo: Rice, Đerić, Brzak, Živkov, Mikluc, Jovanov, Holo, Dabevski.

Az ókeresztúriak nyolc játékossal érkeztek a meccsre, úgy tűnt tehát, a hazaiaknak nem lesz nehéz dolguk. A vendégek remekül védekeztek, Rice pedig a sérülése ellenére is a kapuban maradt. A 62. percben Nedeljko Terzin nem tudta értékesíteni a tizenegyest, és egészen a meccs hajrájáig kellett várni, hogy az éllovas megszerezze a három pontot jelentő gólt. Ekkor Dragan Konculić szabadrúgásból volt eredményes.

Majdány: Tromeđa–Potisje 2:8 (1:3)

Tromeđa-pálya, 40 néző, vezette: M. Bojin (Padé). Góllövők: Homolya a 19., Győri a 70., illetve Barjaktarović a 24., a 47., az 52., az 57., Balgó a 35., a 78., Konc a 44. és Basa a 66. percben.

Tromeđa: Krstić, Horváth, Zabos, Domonkos K., Papp D., Domonkos L., Gyémánt, Győri, Mihók Kucora (Vass), Homolya (Papp A.), Ágoston.

Potisje: Bohata, Nagy O. (Csehák), Domonkos, Horváth, Papdancsó, Muhi (Ugri), Basa, Balgó, Konc (Nagy K.), Barjaktarović, Apró.

A hazaiak a 19. percben Homolya Mihály révén szereztek vezetést, de a felkészültebb vendégek gyorsan megfordították a találkozót. A magyarkanizsaiak Barjaktarovićnak is köszönhetően fölényes győzelmet arattak.

Gyála: Graničar–Šampion 1:0 (0:0)

Graničar-pálya, 50 néző, vezette: M. Trbović (Törökkanizsa). Góllövő: Božin az 55. percben.

Graničar: Pantelin, Jovanov, Lupšić, Dražić, Sarapa, Ignjatov, Bajić, Stojkov (Ivanov), Božin (Begeši), Popović (Uverić), Božanin.

Šampion: Törtei, Saša Stojičić, Krajinović (Erdélyi), Csanádi, Milunović, Slobodan Stojičić, Pisarić, Malagurski, Bíró (Süli), Virág (Tóth), László.

Az oromiak egy kiélezett mérkőzésen alaposan megszorongatták a hazaiakat, annak ellenére is, hogy Saša Stojičićot még a 12. percben kiállították. A mindent eldöntő találat az 55. percben érkezett, Slobodan Božin kiválóan ismerte fel az elé táruló lehetőséget, amelyet ki is használt.

Martonos: Jedinstvo (M)–Tisza 0:4 (0:1)

Jedinstvo-pálya, 50 néző, vezette: S. Zrim (Ókeresztúr). Góllövők: Fodor a 28., Ignjin az 58., a 70. és Nenadov a 61. percben.

Jedinstvo: Makra, Fejes, Jablonszki, Nagy, Bajtai, Bite, Kószó, M. Ateljević, Jakovljev, B. Ateljević, Momirov (Sáfrány).

Tisza: Radić, Kocsis, Maletin, Lengyel, Süli, Mojsin, Jenei (Ignjin), Radanov, Fodor, Zombori, Nenadov.

A martonosiak védelme a 28. percig tudta gól nélkül tartani Makra kapuját, Aleksandar Ignjin pedig csereként beállva lepte meg a Jedinstvót. Nenadov a 61. minutumban talált be, Ignjin pedig a 70. percben másodszor is gólt lőtt.

A 7. forduló: Graničar–Šampion 1:0, Horgos–Hajduk 4:0, Jadran–Tornyos 2:5, Csóka–Jedinstvo (Ó), Tromeđa–Potisje 2:8, Jedinstvo (M)–Tisza 0:4, Bácska–Slavija 5:0. Az AFK szabad volt.

1. Csóka

7

5

1

1

10:6

16

2. Bácska

6

5

0

1

21:4

15

3. Potisje

7

4

3

0

18:6

15

4. Tisza

7

5

0

2

24:13

15

5. Tornyos

6

4

2

0

19:7

14

6. AFK

6

3

2

1

18:8

11

7. Graničar

7

3

2

2

10:11

11

8. Horgos 1911

7

3

1

3

12:8

10

9. Slavija

7

3

0

4

10:15

9

10. Jadran

7

3

0

4

14:20

9

11. Hajduk

6

1

3

2

4:8

6

12. Jedinstvo (Ó)

7

2

0

5

10:17

6

13. Tromeđa

6

1

0

5

4:26

3

14. Šampion

6

0

0

6

5:15

0

15. Jedinstvo (M)

6

0

0

6

4:19

0

A következő forduló (október 6.): Tisza–Bácska, Potisje–Jedinstvo (M), Jedinstvo (Ó)–Tromeđa, Tornyos–Csóka, Hajduk–Jadran, Šampion–Horgos, AFK–Graničar. A Slavija szabad lesz.

SZABADKAI VÁROSI LIGA

Az 5. forduló: Solid–Hajduk 7:1, Palics–Žednik 0:0, Elektrovojvodina–Bikovo 0:1, Csantavér–Mala Bosna 2:0, Višnjevac–Lokomotiva 1:2.

1. Csantavér

4

4

0

0

8:1

12

2. Bikovo

5

4

0

1

9:6

12

3. Mala Bosna

5

3

1

1

10:7

10

4. Udarnik Višnjevac

4

3

0

1

14:6

9

5. Solid

5

3

0

2

17:12

9

6. Lokomotiva

5

3

0

2

14:9

9

7. Žednik

5

2

2

1

10:6

8

8. Palić

5

0

1

4

4:18

1

9. Elektrovojvodina

5

0

0

5

4:11

0

10. Hajduk

5

0

0

5

2:16

0

A következő forduló (október 7.): Hajduk–Lokomotiva, Mala Bosna–Višnjevac, Bikovo–Csantavér, Žednik–Elektrovojvodina, Solid–Palics.

NAGYKIKINDA–BÉGASZENTGYÖRGY KÖZSÉGI LIGA

Az 5. forduló: Napredak (T)–Törekvés 3:0, Napredak (Cs)–Proleter 4:0, Roham–Október 1. 5:0, Vojvodina–Bega 8:1, Jedinstvo–Omladinac 10:1.

1. Vojvodina

5

5

0

0

23:6

15

2. Jedinstvo

5

4

0

1

20:6

12

3. Napredak (T)

5

3

1

1

12:6

10

4. Napredak (Cs)

5

3

0

2

15:5

9

5. 1.Oktobar

5

3

0

2

12:11

9

6. Roham

5

2

1

2

12:9

7

7. Proleter

5

2

1

2

10:9

7

8. Omladinac

5

1

0

4

7:29

3

9. Bega

5

0

1

4

3:17

1

10. Törekvés

5

0

0

5

5:21

0

A következő forduló (október 6.): Törekvés–Omladinac, Bega–Jedinstvo, Proleter–Vojvodina, Október 1.–Napredak (Cs), Napredak (T)–Roham.

NŐI LABDARÚGÁS – I. LIGA

Magyarkanizsa: Magyarkanizsa–Zemun 0:2 (0:1)

Magyarkanizsai pálya, 100 néző, vezette: Petrović (Pancsova). Góllövő: Čavić Nina a 30., a 90+1. percben.

Magyarkanizsa: Ubović, Sóti, Lazić, Körmöci, Belovan, Jonović, Drobnjak (Penić), Govorčin (Ivošević), Vass, Balázs (Totajev), Knežević.

Zemun: Sipetić, Andrić, Bajić, Gojak (Tanasković), Čavić N., Blagojević, Čolić, Čavić L., Pancigaj, Batinić, Host.

A 4. forduló rangadóját a hazaiak kezdték jobban, az 5. percben Lazić lőtt nagy helyzetben fölé, majd nem sokkal később ugyanő lőtt mellé. Ezt követően a korosztályos válogatottakkal teletűzdelt vendégcsapat egyre bátrabbá vállt, és a zimonyiak félórai játék után meg is szerezték a vezetést: egy jobb oldali beadás után Čavić Nina lőtte ki tíz méterről a bal alsó sarkot. A 2. félidőben a hazai együttes mindent megpróbált ugyan, a sok hibával játszó magyarkanizsaiaknak azonban ezen a mérkőzésen semmi sem sikerült, a csereként pályára lépő Penić két ordító helyzetet is kihagyott, Belovan szabadrúgása pedig, ha kevéssel is, de fölé szállt. A bírói ráadásban egy ügyes sarkalást követően Čavić Nina elé került a labda, ő pedig közelről beállította a 2:0-s végeredményt. A magyarkanizsai találkozó legjobbja a vendégek kapusa, Sipetić volt, aki három alkalommal is biztos góltól mentette meg csapatát.

A 4. forduló: Karađorđe–Kolubara 3:1, Lavice–Rad 2:0, Mačva–Kolibri 6:0, Radnički–Polet 0:1, Magyarkanizsa–Zemun 0:2.

1. Mačva

4

3

1

0

17:6

10

2. Zemun

4

3

1

0

13:6

10

3. Magyarkanizsa

4

3

0

1

10:3

9

4. Polet

4

3

0

1

7:5

9

5. Rad

4

2

0

2

5:6

6

6. Karađorđe

4

2

0

2

7:14

6

7. Radnički

4

1

0

3

7:6

3

8. Lavice

4

1

0

3

4:9

3

9. Kolubara

3

0

0

3

2:9

0

10. Kolibri

3

0

0

3

4:12

0

A következő fordulóban (október 6.,7.): Polet–Magyarkanizsa, Zemun–Karađorđe, Kolubara–Mačva, Kolibri–Lavice, Rad–Radnički.