Alig öt éve az Egyesült Államok még kőolaj- és földgázimportőr volt. Azóta jócskán megváltozott a helyzet, hiszen egy ideje már mindkét energiahordozóból egyre többet exportál. Főleg kőolajból, ami annak köszönhető, hogy sok lelőhelyen új technológiával végzi a kitermelést.
Az újítást repesztéses eljárásnak nevezték el, és a segítségével könnyűolajhoz lehet jutni. A részben horizontális fúrást magába foglaló módszerrel olyan, rossz áteresztő képességű kőzetben vagy alatta található mezők is kiaknázhatóvá váltak, amelyekből korábban nem lehetett gazdaságosan felszínre hozni a kőolajat. A kitermelési költségek megtérülése ugyan még várat magára, de az olcsó hitelekből eddig sok telep működését sikerült biztosítani. A bajok akkor hatalmasodhatnak el, ha a legnagyobb amerikai palaolaj- és palagáz-kitermelő cégek továbbra sem tudnak annyit keresni, hogy képesek legyenek megfelelően finanszírozni a működésüket.
Amerikai becslés szerint a helyi nyerskőolaj-kitermelés már 2018 elején meghaladta azt a mennyiséget, amennyit Szaúd-Arábia a felszínre hoz. A nyár végén pedig az amerikai kőolaj-kitermelők már az oroszokat is megelőzték. A világot lassan elárasztják a saját olajukkal és földgázukkal, ami tökéletesen beleillik az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a gazdaságpolitikájába.
A termelés felfuttatása és a megnövekedett olajkínálat következtében az árak látványosan nagyot zuhantak. Az eladók számára kellemetlen helyzet csak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) közbelépésére, illetve a líbiai meg a venezuelai fennakadások hatására változott meg. Ennek köszönhetően az árak fokozatosan emelkedni kezdtek, sőt a napokban négyéves csúcsra, immár 83 dollár közelébe jutott az északi-tengeri irányadó Brent típusú kőolaj hordónkénti ára. A növekedés azonban ezzel valószínűleg még nem ért véget.
Az Iránnal szembeni amerikai kereskedelmi szankciók ugyanis november 4-én lépnek hatályba, s ennek egyik következménye a közép-keleti ország kőolajexportjának visszaesése lesz. Ez a világpiacon további (kínálat-csökkenéshez, következésképpen) áremelkedéshez vezethet. Az amerikai exportőrök nyilván nem is bánják, hiszen jó drágán értékesíthetik a portékájukat. Úgy tűnik, hogy az Irán-elleni szankciók nagy nyertesei lehetnek.
Az amerikai kontinensen irányadó WTI típusú kőolaj hordónkénti ára (75 dollár) is nagyon közel jár ahhoz, hogy négyéves csúcsot döntsön. Trump ugyan büszke hazája sikereire, a benzin árának emelkedése azonban aligha növeli népszerűségét. Az amerikai iparcégek körében biztosan nem számíthat dicséretekre, hiszen ezek egyre drágábban jutnak kőolajhoz, holott épp abban érdekeltek, hogy minél olcsóbban vehessék meg.
Az amerikai elnök ezért újabban az OPEC-et akarja rávenni arra, hogy a termelés növelésével (vagyis a nagyobb kínálat megteremtésével) csökkentse az árakat. A tagországok azonban ellenkeznek, hiszen ez ütközik az üzletpolitikájukkal. A magas árak nagyon is megfelelnek nekik, sőt abban érdekeltek, hogy még följebb menjenek. Ebben pedig az amerikai kitermelők is egyetértenek velük.
