2024. április 20., szombat

Huszonhatmillió dinár a kórház felújítására

Fennállásának 177. évfordulóját ünnepelte a Szabadkai Közkórház
A kórház dolgozói  (Fotó: Gergely Árpád)

A kórház dolgozói (Fotó: Gergely Árpád)

Hétfőn ünnepelte a Szabadkai Közkórház fennállásának 177. évfordulóját. Ebből az alkalomból a kórház dísztermében alkalmi ünnepséget tartottak, amelyen az intézmény dolgozói vettek részt. Az ünnepi eseményen beszédet mondott dr. Slobodan Puškar, a Szabadkai Közkórház igazgatója, aki köszönetet mondott a kórház minden alkalmazottjának, az orvosoknak, technikusoknak és a nem egészségügyi személyzetnek egyaránt, akiknek köszönhetően a Szabadkai Közkórház úgy tud működni, mint egy nagy és jelentős egészségügyi intézmény.

Dr. Slobodan Puškar (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Slobodan Puškar (Fotó: Gergely Árpád)

– A 177. éves évforduló nagy jubileum, amely arra kötelez bennünket, hogy odaadóan folytassuk munkánkat, fejlesszük tudásunkat és képzettségünket, minél sikeresebben használjuk azokat a korszerű eszközöket, amelyek a rendelkezésünkre állnak, hiszen így tudunk a betegek számára egyre minőségesebb egészségügyi védelmet biztosítani – mondta dr. Slobodan Puškar.

A Zeneiskola kórusának fellépése az ünnepségen (Fotó: Gergely Árpád)

A Zeneiskola kórusának fellépése az ünnepségen (Fotó: Gergely Árpád)

Az igazgató ünnepi beszédében a kórházban zajló beruházásokat emelte ki. Elmondta, hogy az elmúlt másfél évben a tartományi kormánynak köszönhetően megközelítőleg százmillió dinárt fordítottak az intézmény korszerűsítésére. Ezeknek a befektetéseknek köszönhetően az 1976-ban üzembe állított röntgengépet korszerű röntgenkészülékkel váltják fel. Dr. Slobodan Puškar a kórházban folyó gyógyító munka közül külön megemlítette a szív- és érrendszeri betegségek gyógyítására tett erőfeszítéseket, mert ezek a betegségek a halálozás leggyakoribb okai a térségben. Az igazgató bejelentette, hogy a szabadkai önkormányzat és a vajdasági kormány huszonhatmillió dinárt biztosít a kórház felújítására. Az ünnepséget a Zeneiskola kórusának fellépése tette ünnepélyesebbé.

Megközelítőleg százmillió dinárt fordítottak a kórház korszerűsítésére(Fotó: Gergely Árpád)

Megközelítőleg százmillió dinárt fordítottak a kórház korszerűsítésére(Fotó: Gergely Árpád)

Az 1841. október 1-jén megalapított Szabadkai Közkórház az egyik legrégebbi egészségügyi intézmény Szerbiában. Jelenleg 1156 dolgozója van, közülük 197-en orvosok, 728-an pedig nővérek és egészségügyi technikusok.