2024. április 19., péntek

Gondoljunk szüleinkre, nagyszüleinkre

Szabadkán is megemlékeztek az idősek világnapjáról

1991 óta október 1-jén ünnepeljük az idősek világnapját. Az ENSZ a világnappá nyilvánítással a méltóságteljes öregkor fontosságára szeretné felhívni a polgárok figyelmét évről évre, hangsúlyozva, hogy körülbelül hatszázmillió idős személy él a Földön. A szabadkai Gerontológiai Központ és a Caritas szervezésében hétfőn a város főterén emlékeztek meg eme jeles napról.

A Gerontológiai Központ táncosai a hagyományos görög szirtaki közben (Fotó: Gergely Árpád)

A Gerontológiai Központ táncosai a hagyományos görög szirtaki közben (Fotó: Gergely Árpád)

A programokból a fő szervezők mellett számos civil szervezet és közintézmény kivette a részét. Az érdeklődők részére ingyenes egészségügyi vizsgálatot tartottak, tanácsadással szolgáltak számukra, ugyanakkor bemutatták a Gerontológiai Központ szolgáltatásainak felhasználói által készített kézműves termékeket is, valamint a központ kórusának, tánccsoportjának bemutatójára is sor került.

A rendezvény hivatalos megnyitóján dr. Nenad Ivanišević, a Gerontológiai Központ igazgatója, Ricz Gábor, a Caritas igazgatója, valamint Ilija Đukanović, a Szabadkai Városi Tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja szólt az egybegyűltekhez.

Nenad Ivanišević felszólalásában kiemelte, hogy ezzel a rendezvénnyel nem reklámozni szeretnék a Gerontológiai Központot, hanem bemutatni a polgároknak a tevékenységüket.

– E jeles nap alkalmából nem az időseknek üzennék, hanem a fiatalabbaknak, az idősek gyerekeinek, unokáinak, akik nem hívják fel, nem látogatják meg a szüleiket, mert nem érnek rá, vagy fáradtnak érzik magukat. Azt üzenem, hogy amikor úgy érzik, fáradtak, és nehezükre esik felemelni a telefont, akkor gondoljanak arra, hogy amikor kisgyermekek voltak, az anyjuk felkelt, amikor nőttek a fogaik, amikor görcsölt a gyomruk, és gondoljanak arra a túlórákkal teli munkára, aminek köszönhetően azok lettünk, amik most vagyunk – fogalmazott Ivanišević.

Ilija Đukanović köszöntőjében elmondta, hogy nemcsak ezen az egy napon, hanem az év 365 napján oda kell figyelnünk idős polgártársainkra, hisz megérdemlik.

Ricz Gábor, Nenad Ivanišević és Ilija Đukanović (Fotó: Gergely Árpád)

Ricz Gábor, Nenad Ivanišević és Ilija Đukanović (Fotó: Gergely Árpád)

– Az idősek tudását és tapasztalatait nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és nem feledkezhetünk meg róluk – mondta a tanácsos, aki szót ejtett arról is, hogy az önkormányzat számos módon igyekszik javítani az idősek helyzetén.

Ricz Gábor a médiának nyilatkozva kifejtette, hogy a Caritas elsősorban a szegény sorsú családokról visel gondot. Lehetőségeikhez mérten egész évben igyekeznek javítani a helyzetükön, ételcsomagokkal, tüzelőanyaggal, a rászorulók egészségügyi intézményekbe való szállításával, egészségügyi segédeszközökkel, valamint a falugondnoki szolgálattal egész Vajdaság területén körülbelül 770 személyt érnek el.