2024. április 19., péntek

„Egy álmom vált valóra”

Beszélgetés az idei ifjúsági Top 10 győztesével

Surján Szabina jelenleg az újvidéki Novi Sad klub asztaliteniszezője, a tavalyi szezonban különleges módon zsebelték be a női Szuperliga elsőségét. A még mindig csak 18 éves bácsföldvári pingpongozó idén sem unatkozott: nemrégen az ifjúsági Top 10-es versenyen diadalmaskodott, egy héttel később pedig már a felnőttmezőnyben is kipróbálhatta magát a spanyolországi Alicantéban rendezett egyéni Eb-n. Szabinát az elmúlt időszak kiváló eredményeiről és a jövőbeli céljairól kérdeztük.

Szeptember elején az ifjúsági Top 10-en vettél részt, amelyet maximális teljesítménnyel, kilencből kilenc győzelemmel abszolváltál. Mondhatjuk azt is, hogy igazolódott a papírforma, hiszen te vagy a ranglistavezető, de ez azért nem volt ilyen egyszerű. A győzelmet nem kell magyarázni, ám magával a játékkal mennyire vagy elégedett?

Igen, sikerült megnyernem, ez volt a célom azután, hogy nem sikerült érmet szereznem az Európa-bajnokságon. Nagyon meg vagyok elégedve a játékommal, nem gondoltam volna, hogy összejön az első hely, őszintén „csak” egy dobogóban reménykedtem. Ez már nem egy félprofi mezőny, azért Top 10 a neve, mert a legjobbak vannak itt, tehát minden meccsre komolyan fel kellett készülnöm.

Nem pihentél ezek után sem, hiszem következett a spanyolországi felnőtt-Eb, ahol egyéniben és párosban is főtáblára jutottál. Hogyan látod te, milyen évek várnak rád az elkövetkező időszakban ebben a mezőnyben? Nehéz lesz a váltás?

A felnőtt-Eb-n is jól játszottam, elégedett vagyok a teljesítményemmel. Elképesztően nehéz lesz a váltás, hiszen már a szeniormezőnyben kell helytállnom, többé nem leszünk kategóriákra osztva. Nagyon sokat kell edzenem, hogy bármi keresnivalóm legyen a legjobbak között, de az Európa-bajnokság már egy pozitív kimenetelű megmérettetés volt.

Az idei évtől kezdve Erdélyi Szilvia vette át a női szövetségi kapitány szerepét, s rögtön belevágott a fiatalításba. Milyen az együttműködés a válogatottban, és milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

Erdélyi Szilvia nagyon jó edző, és nagyon jó fej is, jól dolgozik a csapat, és remekül érezzük magunkat a válogatotton belül. Most épp az ifjúsági olimpiára készülök, ez a prioritás, utána pedig jöhet a többi sorjában.

Hogyan vélekedsz te magad a jelenlegi szerbiai és európai mezőnyről?

Az európai mezőny rendkívül erősnek tűnik, Szerbia ehhez képest valamelyest lemaradásban van. Hét vagy talán nyolc olyan játékost tudunk kiemelni, akik kiváló eredményt is elérhetnek. Ha összetartunk, különösen a jelenlegi csapattársaimmal, Tijana Jokićtyal és Izabela Lupulescuval, továbbra is komolyan edzünk, azt hiszen, van rá esély, hogy a felnőtt-Eb-ről is éremmel térjünk haza. Természetesen ez nem rövid távú terv, de négy év múlva már reális elvárás lehet.

A hétvégén startolt a Szuperliga is. A nyáron elég nagy volt a játékosmozgás, te azonban maradtál a Novi Sadnál, egy olyan csapatnál, ahol szinte csak a bajnoki cím az elfogadott. Ki lehet a legnagyobb kihívótok?

Igen, valóban szeretnénk elsők lenni, és örülnénk, ha újra a miénk lenne a bajnoki cím. A legnagyobb ellenfelünk a tavalyi másik döntős, a törökkanizsai Obilić lehet, viszont pont velük találkoztunk az első fordulóban. Valamelyest megnyugtató, hogy 4:0-ra vertük őket.

Októberben sem fogsz unatkozni, hiszen – ahogyan már említetted is – még a 2018-as év elején kvalifikáltad magad az ifjúsági olimpiára, amelyet idén az argentin fővárosban, Buenos Airesben rendeznek meg. Akad különösebb elvárás magaddal szemben ezen a versenyen?

Nagyon örülök először is annak, hogy egyáltalán bejutottam, hiszen egyik álmom vált valóra. Elvárásaim egyéniben, hogy benne legyek a legjobb tizenhatban vagy akár a legjobb nyolcban is. Persze, senki sem feltett kézzel érkezik a versenyre, így nehéz feladat vár rám. Vegyes párosban a svéd Moregard Trulsszal játszom, ahol viszont esélyesek vagyunk arra, hogy érmet szerezzünk, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.