2024. április 16., kedd

Hiányoznak a szakmunkások

Állásbörze, oktatási és gazdasági bemutató Topolyán

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat szabadkai kirendeltségének topolyai fiókintézete pénteken szervezte meg oktatási és gazdasági tartalommal is kibővített állásbörzéjét a Vállalkozók Egyesületének és Vajdaság Első Ipari Parkjának a közreműködésével. A Piac Közvállalat nagycsarnokában csaknem 40 topolyai, kishegyesi és szabadkai – de magyarországi – munkaadó és munkaközvetítő cég jelent meg, megközelítőleg 700 munkahelyre várták a jelentkezőket. A rendezvényen Dragi Vučković, észak-bácskai körzeti megbízott a sajtónak tett pozitív hangvételű nyilatkozatában összehasonlította a 2013. évi gazdasági állapotokat a maiakkal. Akkor is mindenki a közszférában szeretett volna elhelyezkedni, mondván, hogy az a legbiztosabb pénzkereseti lehetőség. Ezzel szemben az ország ezeket a munkahelyeket kemény kölcsönöket felvéve tudta finanszírozni. Szerinte mostanra a magánszektor kedvezőbb fizetéseivel és munkafeltételeivel átírta a helyzetet.

A diákok bevonásával tömegesebb volt a topolyai állásbörze (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A diákok bevonásával tömegesebb volt a topolyai állásbörze (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

- Ha csak a topolyai kimutatásokat vesszük figyelembe, ezek a régió gazdasági mutatóit, illetve a kormány és a kormányfő erőfeszítéseit dicséri. Szerintem öt év múlva már arról beszélgetünk, hogy a fizetések is jelentősen javultak – nyilatkozta Vučković.

Dušan Torbica, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat szabadkai kirendeltségének igazgatója ezzel szemben egy cseppet sem volt derűlátó a munkaerőhiány miatti állapotok kapcsán.

- A topolyai állásbörze azt mutatja, hogy – a fizetések mértékét kivéve – bizonyos értelemben kedvezőbb állapotok uralkodnak a munkavállalók szempontjából, ezzel szemben a munkaadók egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Ez azért alakult így, mert mind kevesebb az aktív munkaképes erőforrás a vidékünkön, hiszen nem tudunk versenyezni a nyugat-európai állampolgároknak kínált fizetésekkel. Ezzel az évekkel ezelőtt elkezdődött tendenciával igazából senki sem nézett korábban szembe őszintén, és most olyan patthelyzet állt elő, amikor is főleg a termelőszektorban közreműködő aktív, munkaképes lakosság egyszerűen elhagyta a vidékünket. Az illetékeseknek azonnali, megfelelő és konkrét lépéseket kell tenniük a helyzet orvoslására. Ennek kizárólag az lenne a megoldása, hogy a fizetések olyan szintre emelkedjenek, hogy tisztességes, méltó megélhetést biztosítsanak az itt dolgozóknak. Alapkövetelmény, hogy a fogyasztói kosárra elég legyen a munkás bevétele. A jobb színvonalat pedig megfelelő ösztöndíjprogramokkal, kedvezményes támogatási rendszerekkel lehetne elérni, hogy az emberek itt is meg tudjanak élni a munkájukból. A topolyai állásbörzén valamennyi ágazatban keresik a munkásokat, egy olyan szegmense sincs a gazdaságnak, ahol ne lenne munkaerőhiány – mondta Torbica.

Vanyúr Gabriella a Vállalkozók Egyesületének titkáraként arról szólt, hogy az idei állásbörze abban különbözik az eddigiektől, hogy ezúttal helyet kapott a gazdaság és a tanügy is a rendezvényen.

- Évek óta probléma, hogy a szakoktatás és a munkakínálat nincs összhangban, ezzel a találkozóval egy lépést tettünk a megoldás felé. Vendégül láttuk Topolya község, de Kishegyes tanintézményeink diákjait is. A találkozó egyben arra is lehetőséget adott, hogy ha valaki a gyerekek közül tanulmányainak elvégzése után magánvállalkozás indításán gondolkozik, milyen irányba indulhat el. Erre szolgáltak azok a gyakorlati szemléltető helyszínek, amelyekkel személyesen is megismerkedhettek a diákok – nyilatkozta Vanyúr.

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat kimutatásai alapján egyébként Topolyán csaknem 2000 munkanélkülit tartanak számon. Ez az adat több mintegy 1000-rel kevesebb az öt évvel ezelőttinél. Nemhivatalos forrásból kapott információnk alapján viszont a munkaerő-csökkenése annak tudható be, hogy nagyon sokan döntöttek az elvándorlás mellett az elmúlt években, illetve többen vállalnak munkát Magyarország határ menti településein.