2024. március 28., csütörtök

Kis iskolában is anyanyelven

Erzsébetlakon jártak a Magyar Összefogás jelöltjei

Szent Mihály-napi vigadalmat tartottak szombaton a közép-bánáti Erzsébetlakon. A valamivel több mint ezer lakosú, többnemzetiségű településen egyben Falunapot is ünnepeltek. Ebből az alkalomból foglalkozást szerveztek a helybeli Testvériség-egység Általános Iskola magyar osztályaiban járó gyerekek számára.

A gyerekek Pozsár Halász Éva tanítónő óráján versekkel, énekekkel, képzőművészeti alkotásokkal Mátyás királyra emlékeztek. A foglalkozásba bekapcsolódott Molnár Attila és Bacsik Lőrinc Natália, a Magyar Összefogás jelöltjei, akik maguk is pedagógusok.

Erzsébetlakon a tanulókkal a Magyar összefogás jelöltjei (Kecskés István felvétele)

Erzsébetlakon a tanulókkal a Magyar összefogás jelöltjei (Kecskés István felvétele)

- Az erzsébetlaki Testvériség-egység Általános Iskola a maga nemében egyedülálló, hiszen három nyelven folyik a tanítás, melyek közül az egyik nyelv a magyar nyelv. Nagyon fontos, hogy ebben a faluban, ilyen formában megmaradjon az általános iskola. Azért is vagyunk itt, hogy bátorítsuk a tanító nénit, bátorítsuk a szülőket, a gyerekeket. Hogy továbbra is magyarul tanuljanak. Ne legyenek kételyeik, hogy azon gondolkodjanak, hogy esetleg szerb nyelvű osztályba írassák a gyereküket. Hogy itt maradjanak, hogy itt tanuljanak. A magunk részéről pedig az a feladatunk, hogy ehhez biztosítsunk minden feltételt - mondta Molnár Attila.

A Magyar Összefogás jelöltjei igyekeznek eljutni minden olyan településre, ahol magyarok élnek, hogy feltérképezzék, miben tudnak segíteni az oktatás, a tájékoztatás, a kultúra és az anyanyelvhasználat terén is.

- Nagy öröm számomra, hogy itt a gyerekek magyar nyelven szavaltak, magyar nyelven énekeltek. A Magyar Nemzeti Tanácsnak az a célja, hogy minél tovább fenntartsa - a kis közösségben is - az anyanyelven való oktatást. Ez azért fontos, mert bebizonyosodott, hogy a gyerekek az anyanyelvükön a legeredményesebbek. Ezért megteszünk mindent annak érdekében, hogy fennmaradjanak a magyar nyelvű tagozatok. A kisebb településeken is ameddig van gyerek, ki kell, hogy álljunk, hogy magyar nyelven tanuljanak írni, olvasni, számolni, énekelni, ápolni a hagyományainkat, mondja Bacsik Lőrinc Natália.

Az erzsébetlaki iskolának összesen 25 magyar tanulója van. Ebből 11-en a két alsós kombinált tagozatba járnak a többiek pedig felsősök.

- Az óvodai csoportban a gyerekekkel a szerb mellett magyar és szlovák nyelven folyik a foglalkozás. Az alsós tagozatokon szlovák, magyar és a szerb nyelven folyik az oktatás, minden osztály kombinált. Felsőben szerb nyelven folyik az oktatás és van magyar és szlovák nyelvű anyanyelvápolás. Az idén nincs magyar elsősünk, de a következő tanévben remélhetőleg hárman lesznek - mondja Pozsár Halász Éva tanítónő.