…, hogy játszom, mert épp etetem a Lola babám. Pedig őket nézem közben.
Nézem nagymamát, nézem mamát.
Nagymama a fehér cicanadrágjában, piros pulóverében röpköd a nappaliban ide-oda, hajolgat, locsolgatja a cserepes virágait. Ugyanebben a cicanadrágban jár a boltba is. A világoskékben meg a nyugdíjasokhoz. Ahhoz a kivágott nyakú, sötétkék pólót szokta felhúzni, vagy a pirosat. A nadrághoz meg a szürke, rövid szárú csizmáját. A haja szép sárga, tegnap festette be neki mama.
Mama a számítógépnél ül, sötétlila cicanadrágban meg fehér, szűk pólóban, amin egy ezüsttel festett néni mosolyog. Mama a Facebookon csetel valakivel, közben néha hangosan felkacag. A kezében egy kis kocka étcsoki, azt rágcsálja. A haja szép liláspiros, tegnap festette be neki nagymama.
Már ebéd után vagyunk, nagymama fagyasztott burekot sütött ebédre. Mama nem evett belőle, szerinte a burek hizlal. Elrágcsált egy szelet száraz rizskenyeret, utána egy almát. Megint diétázik, hiába mondja nagymama, hogy baj lesz ebből, nem jó egy hónap alatt tíz kilót fogyni. De mama éppen ezt akarja. Kinézett magának egy bordó, karcsúsított derekú kabátot, azt megveszi, ha átmegy a fizetés, mondta, és abba bele kell férnie.
Ezen már nem is töröm a fejem, mert mama különben is vagy diétázik, vagy nem. Ha nem diétázik, csak úgy gyűri magába a sajtos tésztát. Azt szereti a legjobban. Meg a jó krémes tortákat. Azokat nagymama szokta vásárolni a boltban, mert nem drágábbak, mintha itthon sütné őket, mondja, plusz még az áram, meg a munka.
Hanem azon töröm a fejem, hogy miféle nagymama az enyém.
Mert tegnap az iskolában a nagymamákról meg a nagytatákról beszélgettünk. Tanultunk egy dalocskát is, hogy: Nagymama vár rám, szép ősz hajával… Mikor hazaértem, meg is kérdeztem nagymamát, hogy neki miért nem ősz a haja. Azt mondta, hát ősz a haja, de az nem látszik a festék alatt. Meg hogy azért is festi be, hogy ne legyen ősz. Szép ősz hajad lenne, mondtam, tanultuk az iskolában. És elénekeltem neki a dalocskát. Nagymama nevetett:
– Na még csak az hiányzik! Az ősz haj! Azzal úgy néznék ki, mint egy banya.
– Igen, de ha szép ősz hajad lenne, minden este mesét mesélnél nekem, és a madárka… – kezdtem magyarázni, de akkor becsörgött a telefon. Nagymama úgy felkapta a kagylót, mintha várta volna, hogy őt hívja valaki. Már tudtam is, hogy Géza bácsival beszélget, mert olyan dallamosan nyekergett a hangja, mint a régi babakocsim kerekének, ha a Lola babámat tologatom benne. És ilyeneket csak Géza bácsinak mond:
– Oóóó, te vén szamár, ihhihihi… Hát, ha húszéves lennék, nem mondom, hihhihaha… Joóóó, akkor holnap nyolckor…
Amikor nagymama a telefonba lentről kezdi az ó-t meg a jó-t, és rögtön utána magasra szárnyal a hangja, olyan, mintha megfiatalodott volna, és nekem nem is lenne nagymamám. Ilyenkor egy kicsit megijedek, mert hirtelen azt sem tudom, kicsoda ő. Azok a kis ráncos táskák ott maradnak a szeme alatt, meg a szája mellett az a két görbe vonal, de a hangja...
A telefonbeszélgetés után már hiába magyaráztam volna nagymamának, hogy milyen is az igazi nagymama. Mert rögtön Géza bácsiról kezdett áradozni a mamának, és akkorákat nevettek, hogy a szobámba menekültem rajzfilmet nézni. Pedig az igazi nagytatákról is lett volna mit mondanom. A mesében az igazi nagytata kézen fogva sétál a parkban az unokájával, érdekes dolgokat mesél neki, és minden kérdésére tud felelni. A haja ősz, és nagy bajusza van.
Az én nagytatámnak barna haja van, de kopaszra borotválja a fejét. A bajuszát két vonal köti össze a szakállával, és csupasz az álla. Vagyis a szája mintha egy kapubejáratban lenne. Még óvodába jártam, amikor nagytata elment egy messzi országba. Géza bácsihoz csak abban hasonlít, hogy ő is egy vén szamár. De nem olyan szamár, mint Géza bácsi, mert neki nem énekelve mondta ezt a nagymama. És nem is a telefonba, hanem a szkájpon:
– Törődj a cédéddel, te rohadt vén szamár! És hagyj engem békén!!! – kiáltotta a nagymama, amikor a nagytata megjelent a monitoron. És rögtön le is kapcsolta a szkájpot. Utána sokáig káromkodott, pedig karácsony volt éppen, és olyankor igazán nem illik káromkodni. Nagymama akkor addig szidta a nagytatát, míg meg nem kérdeztem tőle, melyik cédét vitte magával a nagytata, és miért kellene azzal a cédével törődni? Nagymama akkor a káromkodásból hirtelen átcsapott nevetésbe, és a mama is a hasát fogta nevettében. Végül már én is nevettem, bár nem tudtam, hogy min, csak elfogott a nevetés. A cédéügyet egyikük sem magyarázta meg. Nagymama azt mondta, nem jól értettem, de ez a téma nem is nekem való.
Ezt nem is bánom annyira. Hogy nem nekem való a téma. De biztos vagyok benne, hogy nekem a festett nagymama és a kopasz nagytata sem való. És az is biztos, hogy minél előbb meg kell tanulnom olvasni. Mert az igazi nagymamák és nagytaták ott vannak a mesékben. Amikor az óvó néni ilyen mesét mondott nekünk, könnyű volt oda belépni. Olyankor mintha azonnal kézen fogott volna az igazi nagymamám meg az igazi nagytatám. Ha megtanulok olvasni, akkor léphetek majd be az ilyen mesékbe, amikor akarok!
Egyet azonban mégsem értek. Azokat a meséket csak kitalálta valaki. És az a valaki mégiscsak ismerhetett igazi nagymamákat és nagytatákat. Tehát léteznek valahol?
