2024. április 20., szombat

Alabamai támogatás a bácskossuthfalvi Otthonnak

Az USA-beli Alabama államból érkezett női missziós csoport látogatta meg minap a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézetet.

A vendégek értékes egészségügyi és tisztálkodási adománnyal érkeztek az intézménybe, illetve orvosi segédeszközökkel: sztetoszkóppal, vércukorszint mérését lehetővé tevő eszközökkel, a cukorbetegek számára további gyógyászati felszereléssel, illetve más jellegű panaszok kezelésére előirányozott gyógyszerekkel. Nyúl Zoltántól, a helyi Baptista Missziós Központ vezetőjétől, a csoportot koordináló lelkésztől megtudtuk, hogy az USA-ból érkezett csoport ezúttal mintegy 250 ezer dináros adománnyal érkezett a faluba.

– Nem először jártak Bácskossuthfalván és az Otthonban az alabamai vendégeink, tavasszal de a múlt évben is vendégül láthattuk őket. Előttünk Versecen voltak, egy sérült egyének számára működtetett napközi foglalkozást tekintettek meg, amit egy helyi civil szervezet koordinál. Bácskossuthfalván több, a női sorsot, kihívásokat érintő témában is tartottak előadást, ahova szintén nem üres kézzel érkeztek – nyilatkozta Nyúl Zoltán, aki elmondta azt is, hogy az USA-beli otthonába immár visszatért csapat a közeljövőben további 500 ezer dináros adományt szeretne eljuttatni az Otthon részére felnőtt pelenkák vásárlására. Jelenleg keresik az ügyben a célravezető megoldást.