2024. április 18., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Spanyol meglepetések

Tuchel elégedett lehet (Fotó: Beta/AP)

Tuchel elégedett lehet (Fotó: Beta/AP)

Valószínűleg a forduló, de még az is lehet, hogy a La Liga legnagyobb meglepetését keltette a Leganés szerda délután, amikor az éllovas Barcelonát verte 2:1-re. Pedig a találkozó jól kezdődött a katalánok számára: a betömörülő védelemmel szemben átlövésekkel próbálkoztak, Messi egyéni akciója után Coutinho pörgette fel magának a labdát, majd külsővel lőtt gólt a sereghajtónak. A Barcelona lezárhatta volna a meccset, ám láthatóan visszavettek a tempóból. A kis csapat a második félidőre vérszemet kapott, s előbb El Zhar egyenlített, 68 másodperccel később pedig Piqué adott tökéletes gólpasszt az ellenfélnek. Oscar köszönte szépen a lehetőséget, Ter Stegen kapujába rúgta a játékszert. A váratlan eredmény után a Real Madrid a győzelmével átvehette volna a vezetést a tabellán, de a Sevilla ihletett formában játszott. Pablo Machín ráérzett a királyi gárda gyengeségeire, és már az első félidőben lezárták a mérkőzést. André Silva duplázott, Ben Yedder pedig egy szöglet utáni kavarodásban talált be.

A Bundesligában a Dortmund egészen elképesztő, 7:0-s sikert könyvelhetett el a Nürnberg ellen, Reus két góllal és egy assziszttal járult hozzá a három pont megszerzéséhez. Luicen Favre együttese ezzel a győzelemmel felzárkózott a Bayern München mögé.

Franciaországban a Reims ráijesztett a PSG-re, de Cavani duplája, Neymar tizenegyese és Meunier találata esélyt sem adott a vendégeknek. Thomas Tuchel gárdája hétből hetet nyert a Ligue 1 idei kiírásában, ezzel a teljesítménnyel a párizsi klub legjobb rajtját produkálták. „Főleg a hatvanadik percig játszottunk jól, nagy intenzitással vágtunk bele a meccsbe. Ha elvesztettük a labdát, azonnal visszaszereztük. A bekapott gól viszont figyelmeztet minket arra, hogy egy pillanatnyi megingás is elég a bajhoz” – nyilatkozta Tuchel a meccset követően. A PSG máris 8 ponttal vezet a bajnokságban második helyezett Lyon előtt, akik egyébként idegenben 3:0-ra verték a Dijont.

Olaszországban a Juventus, a Napoli és a Roma is simán elbánt kihívójával. Szombaton az Öreg Hölgy CarloAncelottiékat látja vendégül, a forduló rangadója után akár az is eldőlhet, hogy a Juventus lépéselőnybe kerül-e már a szezon első felében, vagy a Napoli lesz az, amely egálba hozza a versenyfutást.