2024. április 20., szombat
KÖZSÉGI KUPA

Hetvenöt percig bírta az oromi védelem

Orom: Šampion–Zenta 0:3 (0:0)

Oromi pálya, 20 néző, vezette: Simendić (Mohol). Góllövők: Dražić a 75., a 85., a 87. percben.

Šampion: Csóti, Buza, Stojičić Sa., Virág, Malagurski, Csanádi, Milunović, Stojičić Sl., László, Süli, Bíró (Alić).

Zenta: Tomašev, Dimić, Božović, Hrustanović, Zeković, Rúzsa, Dražić, Győri, Piri, Matić, Györe (Balla).

A körzeti ligás vendégcsapat gyakorlatilag végigtámadta az egész találkozót, a Tisza Menti Ligában pont nélkül álló oromi együttes azonban nagyot küzdött, és Csanádiék egészen a 75. percig tartani tudták a 0:0-s döntetlent, sőt gyors kontrák után a hazaiak két veszélyes helyzetet is ki tudtak alakítani: az első félidőben László, a második játékrészben pedig Milunović lőtt nem sokkal fölé. Egyórai játék után egyre nagyobb lett a zentai nyomás, egyre több dolga lett a végig jó teljesítményt nyújtó oromi kapusnak, és tizenöt perccel a vége előtt Dražićnak sikerült is feltörnie az addig jól záró oromi reteszt: a zentai támadó 16 méterről lőtt védhetetlenül a jobb felső sarokba. Ezt követően a mindjobban fáradó oromi védelem egyre több hibát vétett, amit a sárga-kékek ki is használtak, és a mérkőzés végéig még kétszer bevették Csóti kapuját, így a Zenta gárdája 3:0-s győzelemmel jutott be a községi kupa döntőjébe.