2024. április 19., péntek

Trump szerint nélküle már háború lenne

Nem köti határidőhöz az észak-koreai atommentesítést – Hamarosan újra találkozik Kimmel

Donald Trump szerint, ha nem őt választották volna meg az Egyesült Államok elnökének, háború lenne Észak-Koreával. Erről az amerikai államfő az ENSZ New York-i épületében tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Trump kijelentette: elődje, Barack Obama nagyon közel állt ahhoz, hogy háborút indítson Észak-Korea ellen.

Közölte: annak ellenére, hogy a Phenjan elleni amerikai szankciók továbbra is hatályban vannak, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megállapodásra akar jutni kettőjük jó kapcsolata érdekében. „Jó kapcsolatunk van. Ő kedvel engem, én kedvelem őt, kijövünk egymással. Ő meg akar állapodni, én is meg akarok állapodni”.

Leszögezte, hogy nem fog „határidős játékot” játszani az észak-koreai atommentesítésre vonatkozóan. „Nem játszunk ilyet. Nem számít, ha két évbe, három évbe vagy öt hónapba telik az atommentesítés”.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta: lehetséges, hogy már októberben sor kerül egy újabb csúcstalálkozóra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között, de valószínűbbnek tartja, hogy inkább október után.

Az Egyesült Államok és Észak-Korea vezetője június 12-én találkozott először egymással Szingapúrban. Bár a találkozón Kim Dzsong Un ígéretet tett arra, hogy dolgozni fog országa atomfegyver-mentesítésén, elemzők szerint kötelezettségvállalásai és tettei még messze elmaradnak „a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan” leszereléstől, amelyet az Egyesült Államok követel Phenjantól.

„Ez el fog tartani egy ideig. Trump elnök tisztában volt ezzel, és tisztán látta ezt már a kezdetektől fogva” – mondta Pompeo.