2024. április 20., szombat

Őrizzük meg a méheket!

Pénteken kezdődik a XXII. Méhészeti napok rendezvény

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Méhészeti napok elnevezésű rendezvény, amelyet immár huszonkettedik alkalommal szerveznek meg városunkban – jelentették be szerdán a városháza Médiaközpontjában megrendezett sajtótájékoztatón.

Többféle méztermék közül válogathatnak majd az érdeklődők (Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)

Többféle méztermék közül válogathatnak majd az érdeklődők (Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)

Dragoljub Matić, a szabadkai Méhecske Méhészegyesület elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy idén a Méhészeti napok legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek pusztulására. Ezért a rendezvény első napján 20 órai kezdettel az egyesület székházában bemutatják A méhek világa című dokumentumfilmet. Az egyesület elnöke ismertette, hogy a rendezvény hivatalos megnyitójára szombaton 10 órakor kerül sor.

Holló Antal, az egyesület végrehajtó bizottságának tagja elmondta, hogy a rendezvény három napja alatt méhészkiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a városháza előtti kék szökőkútnál. A kiállítás kínálatában szerepel többek között akác-, hárs-, napraforgóméz, valamint olyan méhtermékek, mint a propolisz és a méhpempő.

Ratko Lazarević, Dragoljub Matić és Holló Antal (Fotó: Patyi Szilárd)

Ratko Lazarević, Dragoljub Matić és Holló Antal (Fotó: Patyi Szilárd)

– A szabadkai méhészegyesület mindig úgy szervezi meg a kiállítást, hogy ne csak belföldi méhészek mutassák be termékeiket, hanem külföldről is jöjjenek méhészek a rendezvényre. Idén sok vendégünk érkezik Romániából, Magyarországról és Horvátországból is – mondta Holló Antal.

A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a rendezvényre kilátogatók számára nyereményjátékot is szerveznek, amelynek kisorsolására vasárnap 10 órakor kerül sor.