2024. március 28., csütörtök

Jubilál a Vajdasági Pax Romana

A Pax Romana keresztény értelmiségi szervezet az idén ünnepli vajdasági jelenlétének 25. évfordulóját.

Paskó Csaba plébános, a Vajdasági Pax Romana elnöke ennek kapcsán arról számolt be, hogy igen termékeny 25 évet tudhatnak maguk mögött. A szervezet előadásokat, lelki napokat, továbbképzéseket és hangversenyeket szervezett, emellett könyvek megjelenése is köthető hozzájuk. Az elnök fontosnak tarja kihangsúlyozni, hogy előadásaik gazdagították a délvidéki magyar keresztény értékrendet.

A Vajdasági Pax Romana negyed évszázados múltját egy ünnepi kongresszus keretében fogják megünnepelni, amire szeptember 29-én, szombaton fog sor kerülni a bácsfeketehegyi Leuenbergi Otthonban. A kongresszusra 8 és 9 óra között várják a résztvevőket. 9 órakor egy ökumenikus istentiszteletre kerül sor, majd következnek az előadások. A család lesz az előadások központi témája, épp ezért a tanulmányi hétvége A család nem luxus – Európa záloga elnevezést kapta. Ez alkalommal is jelen lesz ft. dr. Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság emeritus perjele, aki Európa – családok nélkül? címen fog előadást tartani. Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke Családok az újabb kihívások tükrében címen fog értekezni. A találkozó utolsó előadását Paskó Csaba, a VPR elnöke fogja tartani Egyház- és közösségépítés családok nélkül elképzelhetetlen címen.

A Vajdasági Pax Romana mostani kongresszusa egyben tisztújító közgyűlés is lesz, mivel a jelenlegi elnöknek lejár a megbízatása. Paskó Csaba 4+4 évig vezette a civil szervezetet, akárcsak az őt megelőző elnök, dr. Bogner István. A mostani tisztújítás során dr. Bognert örökös tiszteletbeli elnöknek fogják javasolni.

A Vajdasági Pax Romana 25. évfordulója kapcsán egy ünnepi hangversenyre is sor kerül október 7-én, vasárnap. Beethoven hegedűversenyét és Schubert 5. szimfóniáját Szabadkán, a ferencesek templomában fogják előadni, Paskó Csaba vezényletével 19 óra 30 perctől. A hangverseny keretében oklevelet fognak kiosztani a szervezet támogatóinak.