2024. április 19., péntek
IMF-TÁRGYALÁSOK

Jövőre kezdik a moravai autópálya építését

Az új építőipari és infrastrukturális beruházási ciklusról és az eddigi eredményekről tárgyalt szerdán a Nemzetközi Valutaalap Belgrádban tartózkodó küldöttségével Zorana Mihajlović szakminiszter.

A Szerbiai Mérnöki Tudományok Akadémiája fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényre érkezve újságíróknak elmondta: az általa vezetett minisztérium évről évre együtt dolgozik és megbeszéléseket folytat az IMF-küldöttséggel, ennek eredményeit pedig mindenki láthatja: közutak, vasutak épülnek.

Tegnap kiemelt téma volt az új beruházási ciklus, ennek keretében a 10-es és a 11-es korridort összekötő moravai autópálya, amelyet jövőre kezdenek építeni. Az IMF delegációja élénken érdeklődött a belgrád–budapesti vasútvonalon folyó korszerűsítési munkálatok iránt, és a megbeszéléseken szót ejtettek a Belgrád és Szarajevó közötti új autópályáról is.

Tegnapi nyilatkozatában Mihajlović úgy értékelte, hogy „Szerbia hatalmas lépéseket tett a vasútfejlesztésben”, és hogy a vasúti piacot hozzáférhetővé teszik egyes új magánoperátorok számára. Szavai szerint az építésügyi minisztérium szigorúan tartja magát a kiadási tervekhez, és a költségvetési eszközök felhasználása tekintetében példamutató.

A miniszter elmondta: az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium kérte, hogy az Európai Mérnöki Kamara közbenjárásával vonják meg a munkaengedélyt attól a 16 a külföldi mérnöktől, aki a 10-es korridoron, a grdelicai szorosban végzett munkálatok elsődleges projektumait készítette. Felelősségüket a támfal leomlásáért a szaktárca követelésére a Szerbiai Mérnöki Kamara becsületbírósága vizsgálja.