2024. április 20., szombat

Rózsa Sándor ismét Zentán

Zenta 2032-ben címmel tartott előadást

A zentai születésű Rózsa Sándor, akit az 1971-es hírhedt Új Symposion-perben 3 év szabadságvesztésre ítéltek a folyóiratban megjelent Mindennapi abortusz című írása miatt, minek folytán a Német Szövetségi Köztársaságba disszidált, 40 év után ismét szülővárosába látogatott.

Rózsa Sándor (Szögi Csaba felvétele)

Rózsa Sándor (Szögi Csaba felvétele)

Az elmúlt héten a Zentai Alkotóházba invitálta beszélgetésre egykori ismerőseit és minden más érdeklődőt. A Zenta 2032-ben címet viselő esten a múlt megidézését követően – mely közben megemlékezett egykori újvidéki széles körű tevékenységéről és a sympóbéli munkásságáról – az előadó a jelen és egy lehetséges jövőkép felé kanyarította történetének fonalát.

A Kölnben kémiai doktorátust szerző Rózsa már ott-tartózkodása idején a zöld mozgalom aktivistájává vált, később, a rendszerváltás utáni Magyarországra való költözése után, a Szelíd Energia Füzetek szerkesztője lett, és bár disztópiák mentén gondolkodik, hiszi, hogy a jövőnket nekünk kell felépítenünk. A globalizáció csődjéről, az ökoszocializmusról mint lehetséges pozitív forgatókönyvről, a digitális diktatúra és a fogyasztói társadalom veszélyeiről, valamint az ezekkel való szembeszállás lehetőségeiről vallott nézetei mindannyiunk számára elgondolkodtatóak lehetnek.