2024. április 19., péntek

Vigyázzunk a szívünkre!

Vérnyomás- és vércukorszintmérés Magyarkanizsán

A szív többféle módon fájhat. Érez, érzéseket közvetít, ezért is mondjuk, ha csalódás ér bennünket, hogy még a szívünk is belesajdul.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Ezúttal ennél sokkal praktikusabb dolgokra irányult a figyelem a magyarkanizsai egészségházban, ahol újabb megelőző és figyelemfelhívó akciót tartottak hétfő délelőtt. A lakosok már kezdik megszokni, hogy az aulában bizonyos napokon sorban állás nélkül mérettethetik meg a vérnyomásukat és a vércukorszintjüket. Már nem is vonakodnak, hanem inkább örömmel ülnek le ellenőriztetni magukat, ugyanis ilyenkor mentesülnek a hosszú várakozástól, és ha valakinél valamilyen betegség gyanúja felmerül, azonnal szakértői kezek veszik gondozásba.

A szív világnapját a Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta szeptember utolsó vasárnapján ünnepeljük. Ebbe az akcióba kapcsolódott be a magyarkanizsai egészségház csapata is, amelynek tagjai egyenlő figyelemben részesítettek időst és fiatalt, mert a betegség nem válogat, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Gyólay Karolina, az intézmény igazgatónője kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a preventív előadások és mérések alkalmával minél többen sétáljanak be az egészségházba, szorongás és félelem nélkül.

– Ezúttal nemcsak Magyarkanizsán, hanem Horgoson is szerveztünk akciót. Vérnyomást és vércukorszintet mértünk, illetve egy információs pultot állítottunk fel, ahol kisebb ajándékkal, vitaminnal leptük meg a pácienseket. Azokat, akiknél 140/90 feletti vérnyomásértéket mértünk, rögtön elküldtük EKG-vizsgálatra is. A szívbetegség sajnos népbetegségnek számít. Községünkben tavaly hat és fél ezer polgár jelentkezett a választott orvosánál szívpanaszokkal. Ezt a nyomasztó számadatot szeretnénk minél inkább lecsökkenteni. Próbáljuk az emberekben tudatosítani az egészség megőrzésének fontosságát, ami a rendszeres ellenőrzésnél kezdődik. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a stressz, a testmozgás hiánya mind-mind rizikófaktorok, amelyek ellen tehetünk, egyedül a genetikával nem tudunk harcba szállni, ám ha időben észrevesszük a bajt, könnyebben tudunk tenni ellene – emelte ki az igazgatónő.

A délelőtt folyamán Magyarkanizsán megközelítőleg százan vettek részt az akcióban, ami arra enged következtetni, hogy az emberek odafigyelnek az egészségükre, amihez nagymértékben hozzájárul az egészségház a bejáródott akcióival.