2024. április 16., kedd

Minisztereket nevezett ki a moldovai parlament házelnöke a tisztségéből felfüggesztett államfő helyett

A moldovai parlament házelnöke, Adrian Candu kedden ellenjegyezte két miniszter kinevezését, miután az alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon államfőt.

A kinevezési ceremóniát a Publika hírtelevízió közvetítette.
Candu a miniszterek jóváhagyása után közölte: Igor Dodon túllépi hatáskörét, amikor beavatkozik a kormánytagok kinevezésébe. "Az államfőnek nincs joga beavatkozni a miniszterelnök ügyeibe, mert nem vett részt kinevezésében, és nem visel semmiféle felelősséget ennek a kormánynak a hibáiért vagy sikereiért" - hangoztatta Candu.
A moldovai alkotmánybíróság hétfőn döntött úgy, hogy ideiglenes jelleggel a törvényhozás elnökére ruházza az államfői jogköröket, mert Dodon másodszorra sem hagyta jóvá a kormányfő jelöltjeinek kinevezését az egészségügyi és a mezőgazdasági miniszteri tisztségre, s ezzel a taláros testület szerint megsértette alkotmányos kötelezettségeit.
A házelnök kedden ráruházott jogkörénél fogva kinevezte Silvia Radut az egészségügyi, Nikolaj Cubukot pedig a mezőgazdasági tárca élére.
Dodon azzal indokolta korábbi döntését, hogy egyik jelölt sem rendelkezik a tisztség ellátásához szükséges előfeltételekkel. A TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta: Silvia Radu nem rendelkezik még a legalapvetőbb képesítéssel sem ahhoz, hogy az egészségügyi szférában dolgozhasson. Cubuk ellen pedig korrupciós ügyben vizsgálódnak - fűzte hozzá.
Dodon szerint a Pavel Filip miniszterelnök vezette Moldovai Demokrata Párt (DPM) minisztereinek kinevezése körül kialakult helyzet arra irányul, hogy lejárassák az államfő személyét és az őt támogató szocialistákat a 2019. februári parlamenti választások előtt.
A moldovai alkotmánybíróság már harmadik alkalommal függesztette fel ideiglenesen hivatalából Dodont, korábban 2017 októberében és 2018 januárjában került sor erre hasonló okokból.
Az oroszbarát Dodon 2016-os megválasztása előtt azt ígérte, hogy szorosabbra fűzi a kelet-európai ország viszonyát Moszkvával. Az elnök emiatt gyakran került összetűzésbe Filippel, aki inkább az Európai Unióban képzeli el a 3,5 millió lakosú Moldova jövőjét.