2024. március 28., csütörtök
TOPOLYA

Labdarúgás – akadémiai szinten

(Tóth Péter felvétele)

(Tóth Péter felvétele)

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) támogatásával felépült a labdarúgó-akadémia, valamint egy stadion megépítését is támogatják Topolyán. A több mint 100 éves múltra visszatekintő Topolyai Labdarúgóklub, a TSC már eddig is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás nevelésére. A magyar támogatásnak köszönhetően nemcsak Topolyán, hanem egész Vajdaságban jelentős fejlesztéseket és felújításokat valósítottak meg a sportinfrastruktúra területén, ezáltal több lehetőséget kapnak a fiatalok. Csütörtökön délben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatja fel az akadémiát, rajta kívül beszédet mond még Zsemberi János, a TSC elnöke. A négypályás, konditeremmel, terhelésdiagnosztikával, tantermekkel ellátott korszerű épületegyüttes kollégiumi részébe ezt követően beköltözhetnek az első lakók is, de az akadémia nyújtotta lehetőségeket nem csak ők fogják használni.

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója elmondta, hogy szeptember 26-án és 27-én szervezik meg az U14-es korosztály csapatainak a Topolya-kupát. A kétnapos tornán a TSC korosztályos csapata a dunaszerdahelyi DAC-cal, a Csíkszeredával és a felcsúti Puskás Akadémiával van egy csoportban, szerdán az egymás közti mérkőzéseket Bajsán tartják meg. A másik csoportba a Partizan, a Vojvodina, az Osijek és a Ferencváros került, ők a topolyai stadionban szerepelnek. A helyosztó mérkőzéseket az akadémia megnyitójának napján játsszák, annak új pályáján. A torna tehát három helyszínen, a városi stadionban, Bajsán és az akadémia új pályáján zajlik majd. A városi stadionban az első mérkőzést szerdán 10 órától játssza a Partizan a Vojvodina ellen. A másik csoport nyitómérkőzésén Bajsán a TSC a Puskás Akadémia ellen mutatkozik be. A csapatok 2×20 perces mérkőzéseket játszanak. Palágyi elmondta, hogy a TSC U14-es gárdája többnyire saját nevelésű helyi játékosokból áll, és már eddig is kiváló eredményeket jegyeztek. A bronzmeccset és a döntőt az akadémia megnyitóját követően tartják meg, a TSC-kupát pedig a tervek szerint személyesen Orbán Viktor miniszterelnök adja majd át.