2024. március 29., péntek

Húsz év az Aurora mögött

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ berkeiben működő Aurora irodalmi, beszédművészeti és nyelvművelő műhely az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból csütörtökön este jubileumi műsort tartottak Topolya Község Múzeumában.

A műsorban közreműködő egykori és jelenlegi tagok egy-egy általuk választott verssel tették ünnepélyessé az estét, de felcsendültek komolyzenei dallamok, népdalok, és megzenésített versek is. A versmondók ezenkívül beszéltek arról is, hogy a mindennapjaikban, munkájukban miként hasznosíthatják az irodalmi, beszédművészeti és nyelvművelő műhelyben szerzett tapasztalataikat. Az elhangzottak alapján elmondható, hogy a versmondás, a szereplés, a színpadra lépés egyfajta magabiztosságot adott az egykori tagoknak, éppen úgy, mint a jelenlegi fiatal versmondóknak.

Az ünnepi műsor kezdetén Vass Borsodi Borbála mondott beszédet. A tanárnő húsz évvel ezelőtt, Tóth Ferenc költő után újraalapította az Aurorát, aminek tizenöt éven át a vezetője volt. Beszédében felidézte az Aurora sikereit, hiszen számos Kazinczy- és Radnóti-díjas versmondó került ki soraikból. A jelenlegi tagság is aktívan dolgozik Péter Irén vezetésével, és rendszeresen közreműködnek helyi rendezvényeken is. Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán MMK elnöke is köszöntötte a megjelenteket.

A modern technikának köszönhetően azok az egykori Aurora-tagok is megoszthatták gondolataikat a közönséggel, akik elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni az ünnepségre.

Az est az egybegyűltek megvendégelésével, kötetlen beszélgetéssel, jó hangulatban zárult.