2024. március 28., csütörtök

Már 130 fölött a tanzániai komptragédia áldozatainak száma

Miközben még mindig holtesteket emelnek ki a Viktória-tóból, és sok embert továbbra is keresnek a tanzániai kompbaleset után, a kelet-afrikai ország elnöke mindenkit nyugalomra szólított.

Az áldozatok száma a hivatalos adatok szerint 136, de félő, hogy ennél is többen fulladtak a vízbe, mert a hajón legalább háromszázan utaztak a tragédia idején, bár a komp engedélyezett szállítókapacitása 100 fő volt. Az utasok pontos létszáma nem ismert, mert a jegykezelő is életét vesztette.

A zsúfolt hajó a Ukewere körzetben a partoktól néhány métere borult fel, amikor kompon lévő tömeg megindult a hajótest egyik oldalára, hogy kikötéskor ott szállhasson ki. A part közelsége miatt mintegy száz embert ki tudtak menteni.

Tanzániában az elmúlt évtizedekben több súlyos kompbaleset is volt: 1996-ban 500 ember halt meg a Viktória-tavon, 2012-ben mintegy 150-en vesztették életüket az ország csendes-óceáni partszakaszán.