2024. április 19., péntek

Elektromos autókat is gyárt majd az Audi Hungaria Zrt.

Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett – vélekedett Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett tegnapi ünnepségen, ahol az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Abraham Schot bejelentette, elektromos meghajtású járműveket is gyártanak majd Győrben.

Abraham Schot hangsúlyozta, hogy az Audi küldetése az elektromobilitás, 2025-ig az Audi valamennyi modellje elérhető lesz elektromos változatban, amelyekbe Győrben készülnek a motorok. Az elektromos autók győri gyártásának indulására nem jelölt meg időpontot.

A jövő az önvezető autóké és a fenntartható hajtásrendszereké – jelentette ki az elnök, és beszélt arról is, hogy Magyarország az egyik legvonzóbb környezetet kínálja az Audi számára Közép-Európában. Itt működik a térség legnagyobb szerszámgyára, s a világ legnagyobb motorgyára, ezekkel a magyarországi vállalat erős tagja az Audi családnak.

Szijjártó Péter kiemelte, tavaly az autóipar termelési értéke elérte a 8 ezer milliárd forintot, az idei év első hat hónapjában pedig hét százalékkal nőtt 2017-hez képest, s ha a növekedés ilyen ütemben folytatódik, ez év végére is rekordot dönthet az autóipar a nemzetgazdaságban.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról is, hogy Magyarország az elmúlt években gazdasági, politikai és emberi értékeket is fel tudott mutatni, amelyek révén versenyképes és vonzó befektetési cél lehet. Jelenleg Magyarországon van Európa legrugalmasabb munkaerő-piaci szabályozási rendszere, itt a legalacsonyabbak az adók és német mintára bevezették a duális képzést – mondta.

A járműszereldében tartott ünnepségen Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke szólt arról, hogy a győri gyár „szilárd és szerves része a magyar gazdaságnak és stabil, megbízható része a Volkswagen konszernnek”. Hangsúlyozta, hogy míg 1993-ban hatvanezer négyzetméteren hétszáz ember napi kétezer motort gyártott, addig ma 5,2 millió négyzetméteren több mint kilencezer motort és hétszáz járművet gyártanak naponta, s több mint 12 ezer embert foglalkoztatnak, a beszállítói körrel együtt pedig több mint harmincezer embernek biztosítanak munkát. Az elmúlt 25 évben több mint 34 millió motort és 1,2 millió autót gyártottak, a beruházások értéke pedig több mint 8,9 milliárd euró volt.

Kitért arra is, hogy versenyképességüket a Q3 sorozatgyártásával biztosítani tudják, és két hónapja elindult az e-motorok sorozatgyártása is Győrben.

Az Audi Hungaria Zrt. az előző évben egy százalékkal, 7,136 milliárd euróra növelte árbevételét. Tavaly 1 965 165 motort gyártott, ami 1,9 százalékkal haladta meg a 2016. évit és 105 491 jármű készült Győrben, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban.

Az Audi AG több mint hatvanezer embert foglalkoztat, konszern szinten pedig munkavállalóik száma eléri a 90 ezret. Tavaly összesen 1 878 100 darab Audit szállítottak ki a vevőknek.