2024. március 29., péntek

Tüntetés a katalán évfordulón

Sok ezres tömeg árasztotta el Barcelona utcáit csütörtökön. Az egy évvel ezelőtt történtekre emlékeztek, amikor a spanyol rendőrség megszállta a katalán kormányzati hivatalokat, hogy elkobozza a szavazócédulákat és megakadályozza a régióról tervezett függetlenségi népszavazást.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A referendumot ennek ellenére megtartották, a katalán parlament meg is szavazta Katalónia függetlenségét. A madridi kormány ezután lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt letartóztatta a katalán kormány több akkori tagját.

Az évfordulón tartott demonstráción a mostani katalán kormány elnöke, Quim Torra is jelen volt, aki szintén függetlenségpárti.

"Engem ez nagyon mélyen érint, egy éve is itt voltam. A katalán vezetők nem csináltak semmit és mégis börtönbe vetették őket. Most azért jöttem el, hogy a szabadon bocsátásukat követeljem - mondta a megmozdulás egyik résztvevője, egy 74 éves asszony.

A katalán függetlenség kikiáltása után a központi spanyol kormány feloszlatta a barcelonai parlamentet és átvette az irányítást a régió felett. Azóta azonban ismét függetlenségpárti regionális kormány alakult.

A közvélemény-kutatások szerint a katalán társadalom mélyen megosztott a kérdésben. A legfrissebb felmérések szerint szerint a régió lakóinak körülbelül 47 százaléka szeretne elszakadni Spanyolországtól.