2024. április 19., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

„Én is egy sugár vagyok”

Kampányrendezvényt tartott a Magyar Összefogás Csókán. Az eseményen jelen volt Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Oláj Ibolya, a Magyar Összefogás csókai jelöltje, valamint Erdély Lenke és Kormányos László tartományi képviselők. A rendezvényen a Mécsvirág együttes „Én is egy sugár vagyok” című zenés irodalmi műsorával lépett fel.

A Mécsvirág együttes tagjai zenés irodalmi műsorral léptek fel (Gergely József felvétele)

A Mécsvirág együttes tagjai zenés irodalmi műsorral léptek fel (Gergely József felvétele)

A koncert az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezett annak 170. évfordulója kapcsán, ezért a közönség főleg megzenésített Petőfi-verseket hallhatott – tudtuk meg Verebes Krnács Erikától, a zenekar tagjától. Az előadóművész hangsúlyozta, hogy nem véletlen az előadás címe sem.

– Azt jelenti, hogy én is része vagyok a mindenségnek, ahogy mindnyájan azok vagyunk. A sok kis sugárból áll össze az a hatalmas energia, a tűz, ami összetartja a közösséget, és ami miatt értelme van itt lenni, ebben a világban. A negyvennyolcas forradalmat Petőfi és a márciusi ifjak fémjelzik. Csodákra képes az az összefogás és energia, ami bennük lakozott. Egy-egy ilyen energia világokat tud megmozgatni – mondta, hozzátéve, Petőfi ma sem vesztette el aktualitását, hiszen a Szülőföldemen című versében sokunk számára ismerős problémával foglalkozik: az itthon maradás kérdésével.

– A világban ott tudunk otthon lenni, ahol a gyökereink vannak – szögezte le a Mécsvirág együttes tagja.

A rendhagyó irodalomórát a csókai általános iskola negyedikes és felsős tanulói is megtekintették.