2024. március 28., csütörtök
Újvidéki Színház

A szívlázadás jegyében

Az Újvidéki Színház színpadán október és május között a következő produkciók kerülnek bemutatásra: Mark Twain Tom Sawyer kalandjai, továbbá Carlo Goldoni Legyező című komédiája nyomán a Ventilátor és Bernardo Bertolucci filmje nyomán az Álmodozók. A népi legendák és irodalmi művek alapján állítják színpadra a Till Eulenspiegelről szóló produkciót, valamint Tolsztoj Anna Karenina és Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című művéből készült előadást is láthat majd a publikum. Ezenkívül készülőben van a Miskolci Nemzeti Színházzal egy „meglepetésnek” szánt koprodukció, amelynek bemutatóját júniusra tervezik. Az említett darabok rendezői: Puskás Zoltán, Jaka Ivanc, Lénárd Róbert, Tara Manić, Dejan Projkovszki és Szabó K. István – tudtuk meg a tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatón.

Venczel Valentin színházigazgató hangsúlyozta, angazsált repertoárral várják a közönséget. A múlt évadban az előadások a társadalom egyik legveszélyeztetettebb csoportjával, a nőket sújtó problémákkal foglalkoztak. Az idei évadban az Újvidéki Színház legalább két produkcióban – a Tom Sawyer kalandjai és az Álmodozók címűben – az ifjúságot érintő problémákra hívja fel a nézők figyelmét.

Lénárd Róbert, a színház művészeti vezetője elmondta, a 2018/2019. évad darabjainak közös nevezője a szívlázadás lett. Egyének, illetve csoportok azok, akik érzelmileg fellázadnak. Az Álmodozók például a szexualitásukkal lázadnak, Till Eulenspiegel pedig ezt teszi a művészete által. A Dürenmatt-darabban Babilon koldusai lázadnak, de a király is, aki beleszeretett egy nőbe, és nagyobb koldus lett a koldusnál.

A sajtótájékoztatón beharangozták a november 5-e és 12-e között az Újvidéki Színház szervezésében sorra kerülő 2. Synergy fesztivált, amelyen a közönség elé kilenc társulat lép, kettővel több, mint tavaly. A kisebbségi nyelven játszó színházakat összefogó nemzetközi fesztiválon, az Újvidék Kulturális Főváros 2021 projekt keretében a szlovéniai Gledališče Koper, az olaszországi, trieszti Stalno Gledališče, a Budapesti Szerb Nemzeti Színház, az izraeli, Tel Aviv-i Saul Tiktiner Bábszínháza, az oroszországi Buinszki Állami Drámaszínház, az isztambuli Törökországi Örmény Színház, az olaszországi Bolzanói Német Színház, továbbá a franciaországi, avignoni Companie Gilgamesh Théatre és az ukrajnai Beregszászi Illés Gyula Színház produkcióit fogjuk látni. Venczel Valentin kiemelte, hogy ezek az előadások stílus szempontjából széles skálán mozognak: a népi játéktól a realista színházon és a posztrealista színházon át a posztdrámai színház jegyében rendezett produkciókig. E projektumokat alkotóik a saját kulturális gyökereik alapján rendezték, rendezik meg, bemutatva, hogy ezt lehetséges korszerű színházi megoldásokkal megvalósítani.