2024. április 20., szombat

Ingyenes vizsgálatot szerveznek

Országszerte elvégeztethetjük a petefészekrák és a prosztatarák korai felismerésére szolgáló vizsgálatot

A nyári szünetet követően az egészségügyi minisztérium vasárnap reggel 9 és délután 4 óra között ismét megszervezi a megelőzés céljával útjára indított ingyenes orvosivizsgálat-akciót.

A bejelentések értelmében az őszi hónapok folyamán ismét háromhetente szerveznek ingyenes orvosi vizsgálatot országszerte. Ezúttal petefészekrák-szűrést és prosztatarák-szűrést végeztethetnek el a polgárok, de megmérettethetik vérnyomásukat, vérképet készíttethetnek és EKG-vizsgálatot is igényelhetnek. Bár az akcióban részt vevő intézmények listáját egyelőre nem tették közzé, a korábbi tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy az ország több mint száz kórháza és egészségháza bekapcsolódik. A klinikai központok, beleértve ebbe a vajdaságit is, eddig minden alkalommal részt vettek a tavaly útjára indított akcióban.
Mindenki megvizsgáltathatja magát, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e egészségügyi biztosítással, vagy sem, a lényeg az, hogy személyazonosító igazolvánnyal, vagy egyéb okirattal tudja igazolni kilétét.