2024. április 19., péntek

Veszélyben a nyugdíjrendszer kiszámíthatósága?

A Költségvetési Tanács attól tart, hogy Szerbia a harmadik világ és nem az európai országok irányába halad

A Költségvetési Tanács értékelése szerint a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosítási javaslatát vissza kellene vonni a parlamenti eljárásból, mivel az a harmadik világ országai hasonló jogszabályainak a szintjére degradálná a szerbiai „nyugdíjtörvényt”. A szóban forgó törvénymódosítási javaslattal a beterjesztő, azaz a köztársasági kormány, nemcsak a nyugdíjak csökkentését helyezné hatályon kívül, hanem eltörölné a nyugdíjak összehangolásának tekintetben kidolgozott formulát. Ennek folyományaként a törvénymódosítási javaslat diszkréciós jogot szavatolna a szerb kormánynak, amely ennek okán önállóan dönthetne a nyugdíjak összehangolásáról, és/vagy a nyugdíjak mellé kifizetendő egyéb összegekről, áll a Költségvetési Tanács közleményében. A nyugdíjak csökkentésére vonatkozó határozat hatályon kívül helyezését nem kérdőjelezi meg a testület.

Az nem vitás, hogy a nyugdíjak csökkentését eredményező rendelkezést hatályon kívül helyezik, ez valóban indokolt, ám az említett formula megszüntetése, valamint a kormány esetleges diszkréciós joga nagyon is az. A törvénymódosítási javaslat értelmében végelegesen eltörölnék ezt a formulát, a kormány pedig diszkréciós jogot szerezne, amelynek folyományaként a költségvetést és a költségvetési rendszert szabályozó jogi aktusokban dönthetne a nyugdíjak összehangolásáról, addig, amíg az nem veszélyezteti a nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatóságát. Sem a törvényjavaslatban, sem az azt kiegészítő aktusokban nem pontosítanak azzal kapcsolatban, hogy mit fed pontosan a nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatósága kifejezés. A magyarázat hiányában csupán feltételezzük, hogy a pénzügyi fenntarthatóság a befizetett járulékok és nyugdíjakra kifizetendő massza egyensúlyát jelenti, a gyakorlatban ez pedig ahhoz vezethet, hogy a szerb kormány tartósan jogot szerezne arra, hogy a diszkréciós joga alapján döntsön a nyugdíjak összehangolásáról. Ha a parlament megszavazza a szóban forgó módosításokat, megszűnik a nyugdíjrendszer kiszámíthatósága, amely az európai nyugdíjrendszerek legfontosabb erénye és ismérve. A nyugdíjak összehangolásának a tekintetében hatályos formula nélkül Szerbia nyugdíjrendszere Észak–Afrika és a Közel–Kelet országainak a nyugdíjrendszereihez hasonlítana a leginkább, ezek pedig a világ legkevésbé stabil és kiszámítható rendszerei – fogalmaznak a közleményben.