2024. április 16., kedd

Gazdasági csalás Torontálvásárhelyen

Öt évig száz embert feketén foglalkoztattak

Fényt derítettek az adóellenőrök torontálvásárhelyi (debelyacsai) gazdasági csalásra: a helyi Grupporte vállalat öt éven át gyártotta és értékesítette feketén a lábbelit, a 100 munkásból senki sem volt bejelentve. A törvényt megkerülve működött mindeddig a rendszer, az árut vállalkozóknak továbbították, azok pedig a nagy forgalmú kereskedelmi láncoknak adták tovább. A kisvállalkozások, kisipari műhelyek, melyek mögött a gyártulajdonos, Branislav Filipović barátai és rokonai álltak, az átalányadózási rendszerben működtek, ahol nem volt kötelező a bevétel és a forgalom nyilvántartása. Mindegyiknek joga volt naponta 150 000 dinárt felvenni, így készpénzben, zsebből fizették a munkásokat, akik mindenféle biztosítás nélkül dolgoztak. A Grupporte gazdasági társaság 123,8 millió dináros adócsalást követett el.

A Szerbiai Adóigazgatóság a fővárosi sajtónak megerősítette, hogy fényt derítettek a visszaélésre, és hogy a pancsovai ügyészség meghagyása alapján Filipovićot kihallgatták. A gyár helyiségeit átkutatták, megtalálták a belső nyilvántartást, mely szerint az ötéves időszakban 79–98 munkást foglalkoztattak feketén.

Filipović állítólag nem tudta, hogy bűncselekménynek számít a munkások be nem jelentése.

– Meg voltam győződve, hogy szabálysértésről van szó, ha valaki feketén dolgozik. Ha tudtam volna, hogy ez bűncselekmény, vagy felhagytam volna a gyártással és kereskedéssel, vagy mindannyiukat bejelentettem volna. Az emberek nem akarják, hogy bejelentsem őket, mert munkanélküliként pénzt kapnak a foglalkoztatási hivataltól, egyesek pedig Németországba készülnek. Ha valaki azt akarta, hogy jelentsem be, bejelentettem. A pancsovai felügyelőségen mindenki tudta, hogy feketén dolgoztatok, de hallgattak. Most, hogy meg akartam szüntetni a céget, és újat nyitni, hirtelen megjelentek és kiderítették, hogy egyetlen munkásom sincs bejelentve. Nem én találtam ki, hogy az átalányban adózóknak nem kell kimutatást készíteniük a bevételről, csak a kiadásokról. Most letartóztattak, amiért munkát adtam az embereknek – nyilatkozta a sajtónak Filipović.

– Aggasztó, hogy 5 éven keresztül senki sem fedte fel a malverzációt. Ez az eset nemcsak a felügyelőségek, hanem a bíróságok problémáira is rávilágít. A tulajdonos nyilatkozatából láthatjuk, hogy kalkulált, és úgy találta, hogy még ha fel is tárják a visszaélést, kifizetődik neki – mondta az N1 Televízió műsorában Ivan Radak, a helyi gazdaságfejlesztési tevékenységgel foglalkozó nemzeti tömörülés, a NALED munkatársa.

Dušan Uzelac, a Kamatica portál munkatársa szerint nyilvánvaló, hogy volt egy hallgatólagos megállapodás. Ez az ügy is annak a bizonyítéka, hogy nem jó az adórendszer, de a járulékfizetési rendszer sem. És az embereknek nagyon kevés pénzük van. Vegyük azt, hogy valakinek 40 000 dinár a nettó fizetése. A munkaadónak erre 16-17 ezer dinár járulékot kell fizetnie. A munkás azt kéri, hogy neki adja mind az 56 000 dinárt, és beleegyezik, hogy ne jelentsék be – példálózott Uzelac.