2024. március 29., péntek

Egy nemzet része vagyunk

Iskolakirándulásokon ismerik meg Vajdaságot a kisdiákok

A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett iskolakirándulási program keretén belül hétfőn Zentára látogattak négy vajdasági település kisiskolásai. Az Erzsébetlakról, Muzslyáról, Nagybecskerekről és Szentmihályról érkező gyerekeket és kísérőiket Perpauer Attila, a községi tanács oktatással megbízott tagja, illetve az MNT Oktatási Bizottságának elnöke köszöntötte.

A kiránduló diákokat a zentai városházán Perpauer Attila köszöntötte (Gruik Zsuzsa felvétele)

A kiránduló diákokat a zentai városházán Perpauer Attila köszöntötte (Gruik Zsuzsa felvétele)

Perpauer Attila kiemelte, hogy a diákutaztatási program célja lehetőséget biztosítani nemcsak egymás megismerésére, hanem a tájegységeink kultúrájával és nemzeti örökségével való ismerkedésre is.

– Mert összetartozunk, mindannyian egy nemzet része vagyunk – hangsúlyozta Perpauer Attila, akinek köszöntője után Tari László helytörténész röviden bemutatta a zentai városháza és a község történetét.

A kirándulás során a gyerekek megtekintették Zenta nevezetességeit. Jártak egyebek mellett a városháza tornyában, ahol a kilátás megcsodálása mellett a zentai csata történetével és emlékeivel ismerkedhettek, sétáltak a Tisza-parti gesztenyefák alatt, és a város múzeumának történelmi és néphagyományi kincseit is megtekinthették. Hogy a kisiskolások számára még inkább érdekfeszítővé tegyék a Zentával való ismerkedést, a gyerekeknek egy-egy színes útikalauzt is kiosztottak, amely a meglátogatandó helyszínek rövid leírását tartalmazta. A kirándulás során a gyerekek pecsétet szerezhettek az egyes meglátogatott helyszíneken, így játékos formában ismerkedhettek a város múltjával és jelenével.

Monić Lídia, aki Muzslyáról érkezett tanítványaival, lapunknak elmondta, hogy nagyon hasznosnak tartja a nemzeti tanács iskolakirándulásait, hiszen így a gyerekek számos vajdasági településre eljuthatnak, és megismerhetik azokat.

– Legutóbb Újvidéken jártunk a harmadikosaimmal, most Zentára jöttünk. Én tanítóként nagyon jónak tartom a kezdeményezést, a szülők is pozitívan fogadták. A gyerekek pedig olyan izgatottak voltak, hogy szinte nem is aludtak múlt éjjel, van köztük olyan is, aki hat óra óta ébren van. Nagyon örültek ők is, hogy itt lehetnek – mondta Monić Lídia, aki hozzátette, hogy a kirándulásokon megismert tájegységeket, az elsajátított új ismereteket az iskolai tanítás során újból előveszik, tehát a program nemcsak kellemes szórakozást nyújt tanár és diák számára, hanem hasznos időtöltést, ismeretgyarapodást is jelent nekik.

Az iskolakirándulási program a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.