2024. április 19., péntek

Mesék és élettörténetek

Zenés előadásokat is láthattunk a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon

Immár a feléhez ért a 25. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál. Kedden folytatódott a szegedi Kövér Béla Bábszínház szabadkai vendégszereplése. Erre a kísérőrendezvényre a Szabadegyetemmel kialakított, Interreg-IPA határon átnyúló Theatro projektum keretében került sor. A közönség ezúttal a Papageno titka és a Könyvmoly című előadásokat tekinthette meg.

A Papageno titka zenés bábelőadás valójában Mozart A varázsfuvola című operájának a feldolgozása, és a szószátyár, minden lében kanál madarász, Papageno kalandjai elevenednek meg. A varázsfuvolát alapul véve Jeli Viktória írt mesét, amely könyvben is megjelent, majd pedig Rumi László rendező állította színpadra. Úgy a könyv, mint az előadás is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekhez közelebb kerüljenek a klasszikus művek, ami azért fontos, mert az alapműveltség fejlesztését segítik elő. Kövér László, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatójának elmondása szerint az előadást eleve könnyen utaztathatóra készítették, hogy akár szabadtéren is játszhassák. A szabadkai fesztivál közönsége a Kosztolányi Dezső Színházban láthatta.

A Könyvmoly a könyvek világába kalauzolja a nézőket. A könyvmoly a könyvek között élő meghatározhatatlan lény, aki nagyon szereti a könyveket szagolni, nézegetni, olvasgatni. Könyvtárbeli kutakodása alkalmával rábukkan egy különlegesen nagy könyvre, amelyben meséket talál, ezeket pedig eljátssza a gyerekeknek. A Könyvmoly című előadást Galkó Bence írta és rendezte, míg a könyvmolyt Rózsa Teodóra játssza. Az előadás folyamán a gyerekek a Három kívánság, Az okos lány és a Kőleves című népmesékkel ismerkednek meg, közben ők maguk is a produkció résztvevőivé válnak. Az interaktív mesejáték során különböző hangszerek is megszólalnak, például furulya, gitár és dob. A fesztivál közönsége az előadást a Szabadkai Városi Könyvtár gyermekrészlegén tekinthette meg. Kövér Lászlótól azt is megtudhattuk, hogy a Könyvmollyal a könyvtárakat célozzák meg:

Az előadás létrejöttét az inspirálta, hogy a magyarországi könyvtárhálózat feladatául kapta, hogy a vidéki fiókkönyvtárakban a könyvtári szolgáltatásokon túl, kulturális programokat is szervezzen. Ez hozta az ötletet, hogy kifejezetten könyvtárban játszódó előadást készítsünk. Az elmúlt években Csongrád megyében több kisebb település könyvtárában is szerepeltünk, ahol ezt nagyon jól fogadták a gyerekek. Ezután az előadást a színházunkban is játszottuk, és most, nagy örömünkre, adódott az alkalom, hogy Szabadkára is elhozzuk – mondta a lapunknak Kövér László.

Kedden, a versenyprogram keretében, a nézők egyebek közt a török Otogargara című előadást tekinthették meg a Jadran színpadon. Míg a televíziókban a török sorozatok hódítanak, a fesztiválnak köszönhetően megbizonyosodhattunk arról, hogy Törökország gyermekszínházi előadásai is figyelemre méltóak. A produkcióban művészeti akadémisták szerepelnek. Az Otogargara buszállomáson játszódó, komikus és tragikus élettörténeteket fűz össze. Jobban járt az, aki legalább némileg ért törökül, de az előadás enélkül is magával ragadó. Rögtön egy fülbemászó dallal kezdődik, és az előadás folyamán is több énekes, táncos rész emeli a hangulatát, beleértve egy hastáncos-számot is. Valószínűség a közönség soraiban ülő gyerekek sem értették a szöveget, viszont a zenei részek megragadták a figyelmüket, közben ugyanis tapsoltak, és hangos nevetéssel reagáltak a komikus gesztusokra.

Ma a versenyprogramban 10 órakor a KDSZ-ben egy bolgár kabaré bábelőadást láthat a közönség, 12-től a Gyermekszínházban A tojás című horvát produkciót, 18 órától pedig egy brazil előadás a pelenkák titkos világát fedi fel. A fesztivál fókuszába idén Kína került, az ehhez kötődő kísérőrendezvény keretében 11-től és 16-tól a kínai nemzeti gyermekszínház Három szerzetes című előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A részletes program a fesztivál honlapján található.